A szépség a természet ajándéka, olyan természeti erő, mint a vizesés, vagy a szél, melyet az emberek hasznukra forditanak.

Az az ember, a kinek gyermekei vannak, ha igazán szereti őket, nem független, erős férfi többé: gyermekeinek nyomoruságos rabja.

A mézeshetek néha csak arra valók, hogy a nő és férfi, a kik egész életükre szóló szövetséget kötöttek, hamar megunják egymást. Az a szerelem, mely nem a sziv nemes érzelmein alapszik, s csak olthatatlan, mohó szomjuság a nő szépségei után, alig éli tul ezt a néhány mámoros hetet.

Az ember nem olyan, mint a folyó, mely sohasem tér vissza többé a völgybe, a honnan forrása ered. Olyan, mint a feldobott kő: a maga sulyánál, ösztöneinél, vágyainál, szive sulyánál fogva, oda visszahull, a honnan feldobták.

Nem jó elfojtani egyetlenegy kivánságot se. Jobb, ha kiüt rajtunk minden vágyunk, mint a himlő; ha bennünk marad, jobban belébetegszünk.