Vigaszod és vigaszom az emlékezés szerencsés napokra, ami oly kevés. Túléltük korábbi ostoba énünket, jutalmunk maga a továbbélés. Mindig minden először történik velünk, mert újra és újra magányból, időből és szerelemből gyúrjuk össze magunkat. Ugyanakkor mindent úgy kell megnéznünk, mintha utoljára látnánk!

Amikor visszamegyünk a gyerekkori házba és megtaláljuk régi, eldugott tárgyainkat, felordítunk. Istenem, de jó volt a gyerekkor! Aztán sóhajtunk, de kár, hogy felnőttünk. Gyerekkoromban felnőtt akartam lenni, hogy szabad lehessek, és senki ne dirigálhasson nekem. Felnőttként megtudtam, nincs szabadság, csak viszonylagosságok vannak, és a sors tudja csak a jövőt.