A jövőtől elszakítva a múlt jelentéktelen események banális parádéjává lesz, ahol immáron semmi sem kapcsolódik szervesen az egészhez, nem hat, de nem is fáj.

Az egyik legnehezebb valami az emberi önzés számára, hogy szembenézzen azzal, minden életrajzban csupán mellékszereplő, a sajátját kivéve. Statiszta vagyok az életedben, ahogy te is az enyémben.

Minden óra megsebez, az utolsó halálosan.

A sekélyes emberek gyorsan felépülnek. Párnába hiába bokszolsz.

A hegymászó csupán a testi épségét kockáztatja, és az erejét őrli fel. A barlangász ezzel szemben az idegeit tépázza, és ősi félelmekkel néz szembe. A bennünk élő primitív vadállat tele van ésszerűtlen és logikátlan, mélységes rettegéssel: fél a sötéttől. Fél attól, hogy alászálljon a föld mélyébe, amelyet mindig is gonosz erők lakhelyének tartott. Fél attól, hogy egyedül maradjon. Fél attól, hogy csapdába essen. Fél a víztől, mert az ősidőkben ebből az elemből emelkedett ki, hogy emberré váljon. Legősibb rémálmaiban sötétben zuhan alá, vagy ismeretlen útvesztőkben tévelyeg. És a barlangász, amilyen bolond, tudatosan választja magának ezeket a lidércnyomásos körülményeket. Ezért is eszelősebb a hegymászónál, mert amit minden pillanatban kockára vet, az nem más, mint az elméje épsége.

Ne vedd semmibe az igazságot, mert ha megfelelően használod, hatékony fegyver lehet. De tartsd észben, hogy a fegyverek is kicsorbulnak a túlzott használattól.

Ne ess annak a kézművesnek a hibájába, aki azzal henceg, hogy húsz év szakmai tapasztalat van a háta mögött, holott csak egy év tapasztalata van, de az hússzor.

A tanács csak annak segít, aki adja, és azt is csak annyira, amennyire könnyíti lelkiismerete terhét. Ha arra kerül a sor, végül azt teszed, amit a sorsod és a véred diktál, és az én tanácsom csak annyiban befolyásolja a sorsod, amennyire a lehulló cseresznyevirág megváltoztatja a folyó folyását.