Egy sebesült, halott nő látványa elviselhetetlenebb, s inkább válhat szimbólummá, mint a férfi, akinek feladata a család és a haza védelme, és ennek érdekében "normális" áldozatnak számít még az élete feláldozása is.

A tipikusan nőinek tartott foglalkozásokat gyakran jelenítik meg olyannak, ahol szolgálni és segédkezni kell, szemben azokkal a munkákkal, amelyekben a férfiakat tartják kompetensebbnek. Ez utóbbiak olyan foglalkozások, ahol dönteni kell és tanácsot adni, ahol a munka nagyobb karrierlehetőséggel és fizetéssel jár.

A házasságon kívül szülő nőt sújtó szigorú szankciók gyökere, hogy a leányanya a férfiak uralta társadalmi rend jogi intézményeit megsértette.

A hagyományos női szerepfelfogások szerint a nő elsősorban anya, feleség, tevékenységeinek színtere az otthon, ahol családját ellátja, gyermekeit neveli, érzelmi jellegű szerepet tölt be: biztosítja a családtagoknak az "otthon melegét". E felfogás szerint a nő a gyermekneveléssel, a családellátással járó kötöttségek miatt nem is vágyakozik a politika színtereire, legfeljebb abban az életkorban, amikor viszonylag szabadabb: a serdülőkor és a férjhezmenetel közötti időszakban, vagy gyermekeinek "fészekhagyása" után, hacsak a nagymamai teendők nem foglalják le idejét.

A bevándorló nők sikeres társadalmi integrációjának bizonyítéka a biztosnak számító munkahely megtalálása és a férjhez menés.

Egy lány úgy maradhat könnyedén tisztességes, ha férfifelügyelet alatt áll, mert egyedül nem képes vigyázni magára.

A fiatal lányok azok, akiket a nagyvárosban a leginkább fenyeget a csábítás és elbukás veszélye.

Az sokkal erkölcstelenebb, aki terhesen "megfogja magának" a férfit, mint az, aki teljesen egyedül is kihordja a gyermeket, megszüli, felneveli.

Főként a szegényebb lakónegyedekben élők szomszédsági kapcsolatait jellemzi az, hogy szolidárisak, támogatást és biztonságérzetet nyújtanak egymásnak, a szomszédságban szereznek barátokat.

A szomszédság elsődleges társadalmi térnek számít a nőknél, és szocializációs terepnek a gyermekeknél.