Megrémülök attól, ha valamire azt mondom: ez fekete vagy fehér. Hiszen valójában minden dolognak látom az ezernyi árnyalatát.
Egy emberöltő sokszor kevés a társadalmi folyamatok érdemi befolyásolására.
A legtöbb ember könnyen megbántódik. Hogyha valami nem tetszik, de nem nagy horderejű dolog, akkor nem kell egyből a másik arcába mondani, se a barátoknak, se a gyerekeimnek, senkinek, mert abból mindig csak sértődés lesz.
Az óvodában több szerelmem volt, és később is voltak nagy szerelmeim. De a feleségem annyira fontos az életemben, hogy rajta kívül nem említenék mást. Nem tagadom meg a múltat, de azt szeretném, hogy mellettem csak az ő neve szerepeljen.
Az írásban az a jó, hogy nyugi van, csak belül hisztériázol, csak a saját tehetségtelenséged bosszant. Ilyenkor a te ritmusod szerint történik minden.
Nem jelent semmit, hogy valakinek van-e küldetése vagy nincs.
Vannak világhírű tudósok, akiknek sikerült négy-öt gyerek mellett Nobel-díjat szerezniük, másoknak meg egész életükben sem jön össze, hiába ülnek otthon néma csöndben.
Egészen más gyerekként megélni egy politikai rendszert, mint felnőttként.
Végtelen szabadságérzetet ad, ha a legtöbb összefüggést nem látja az ember.