Ne nézd el magadban azt, amit másokban nem tudnál helyeselni!
Ha bírálod a közösséget, melyhez tartozol, bíráld meg magadat is, hogy mit tettél érte?
A bűn olyan, mint a kagylóba került homokszem: gyöngy lehet belőle, de verejtékes munka árán.
A forrás nem lesz kevesebb, ha merítenek belőle. Akkor posványosodik el a kút is, ha nem használják.
Úgy viseld egyéni szenvedéseidet, hogy az ne váljék mások keresztjévé.
Ha nem tudod eldönteni, hogy jó ember vagy-e már, vagy sem, kérdezd meg szomszédaidat: ők hitelesebben megmondják minden lelki tükörnél.
Ha valaki kitárja két kezét a nap felé, se megfogni, se elérni nem tudja, mégis elborítja és átöleli a fény.
Szívünk igazi mélységeit csak a hallgatás tudja kimondani.
Sorsunk minden fordulata új lehetőség, hogy emberibb emberré legyünk.
Ha tudsz megbocsátani, akkor azok közé tartozol, akik értenek a boldogsághoz.
Ha világítani tudnánk mások életében, és mégsem világítunk, milyen fiai vagyunk a Világosságnak?
Nem a küldetés nagysága számít, hanem az: hogyan töltötted be.
Az a veszélyes, ami a mélyben él: a forró láva - mely kitörni készül, a jéghegy alja - mit betakar a tenger, s a gonosz szándék - mit érlelünk szívünkben.
Tervezd meg az eszményt, hogy milyen akarsz lenni, és mi az, ami neked meg is felelő, - a szobrász is tudja, mit akar kihozni a kőből, sőt tekintetbe veszi az anyag adottságait is.
A patak igazodik lehetőségeihez, és úgy keres utat magának - nekünk is tudomásul kell vennünk mindazt, ami sorsunkban változhatatlan.