- Ameddig lelkiismeret-furdalásod van, addig a bűnöd is elkísér. Csak akkor szabadulhatsz meg, ha megbocsátasz magadnak. Meg kell bocsátanod magadnak.
- Hogyan tudna az ember magának megbocsátani? Másoknak sokkal könnyebb.

Mindig is féltem, hogy egyszer elveszítelek. Már az első csóknál féltem, mert ha van első, lesz utolsó is.

A teher, amit ránk mérnek, egyenes arányban van a bűneinkkel.

Az emberek elfelejtik a múltat, így aztán újra és újra át kell élniük, mert a végzetüket magukkal hordozzák, a szívük legmélyén. A jót és rosszat egyaránt... a szörnyűt és a még szörnyűbbet. Teljesen mindegy, hol vannak vagy honnan hová tartanak.

A jó szándék még mindig több, mint ha semmit nem teszel.

A jó könyv reakciót vált ki az olvasóból. Érzéseket, gondolatokat és válaszokat.

Ha valaki biztos lábakon áll a gödör szélén, nem lehet belelökni a gödörbe. Aki meg benne van, annak célszerű szólni, hogy ideje kimásznod, barátom... nem? Kiváltképp akkor, ha még annak sincs tudatában, hogy egy gödör alján csücsül.

A világ és a benne szaladgáló emberek sokkal érdekesebbek, mint ahogy azt egy író egészében vagy töredékében vissza tudná adni.

Egyetlen író sem írhat a világon mindenkinek.

Ahogy telnek évek, az embert millió élmény éri, és azt veszi észre, hogy mondanivalója van. Azt pedig ki kell írnod magadból, mert ha benned marad, akkor folyamatosan mérgez.

Kicsit skizofrén állapot írónak lenni. Ha az ember hosszan és intenzíven benne van egy karakterének a fejében, akkor hajlamos néha hozzá hasonlóan viselkedni.

Egyetlen, későn nyíló virág sem hozhatja vissza a tavaszt.

Nem jó, ha az ember múltjára emlékeztető dolgokkal veszi körbe magát. Megkeseredik a szíve a jelenben.

Az ember hálás, de háláján túl büszke állat is. S a hála kopik, a büszkeség nem.

Az embernek sincs szüksége szemre, hogy igaz dolgokat megpillantson, szívre annál inkább.