Régebben mindent olyan fontosnak hittem. Ma már tudom, hogy mindenki nélkülözhető. Én is.

Túl sokan hagytak cserben. Már nem érdekel a szeretet. Másoktól nem. Magam szívesen szeretek. Talán ez önzés.

Rádöbbentem, hogy csak egyet nem lehet elvenni az embertől: belső biztonságát. Ez pedig hitből, fegyelemből, akaratból, tudásból, emberségből áll, és talán abból, hogy az ember, amíg lélegzik, soha semmi rosszat nem fogadhat el véglegesnek. Azt hiszem, ezért bírták emberek milliói a poklok poklát, ezért reménykednek utolsó percükig a halálos betegek, és ezért hagyják magukat halálra kínozni eszmék megszállottjai. A tudat, hogy valahol itt a földön még van igazságszolgáltatás.

Sírni csak a győztesnek szabad.