Egy ország szellemi világában is áll az, amit a fizikában a "közlekedési csövek" törvényének neveznek. Ha egy edény vízbe akármilyen vastag meg vékony, hosszú meg rövid csöveket dugunk: a víz valamennyi csőben egyféle magasságban fog állani. Egy nép szellemi életének összes edényeiben is a kultúra egyformán szokott szállni.

Minden nép szellemének megvan a maga ereje és a maga rövidsége.

Minden országnak megvan az az egyeteme, amelyet érdemel. A tudomány csak ott terem, ahol meg tudják becsülni.

Ha több egyetemünk nincsen, nem lehet egy jó egyetemünk sem. Vannak szavak, amiket csak többesszámban lehet használni, a grammatikában úgy hívják, hogy "pluralia tantum". Ilyen pluralia tantumok vannak a gyakorlati életben is. Az olló is csak úgy vág, ha két pengéje van, a kocsi is csak úgy jár, ha négy kereke van: azonkép vannak társadalmi intézmények is, amelyek csak az összeműködésben élhetnek, de félpengével nem vághatnak és egyetlen kerékkel nem járhatnak. Ilyen társadalmi plurale tantum az egyetem is.

Minden üres tanszék egy-egy nyilvános felhívás az ország összes tehetségeihez. Amíg az ilyen tanszék betöltve nincsen, addig fennáll a remény, hogy majd akad, aki belevaló. Ellenben minden rossz kinevezés agyonüti a maga tanszékét: harminc satnya nemzedéket nevel harminc éven keresztül és mire a hivatásos ember előáll, már nem találja meg a neki való helyet.

Aki a tudománynak szenteli életét, az a vagyongyűjtést nem tarthatja hivatásának. Ami a tudóst a tudományos pályára vezeti, az első sorban a lelkesedés a tudomány iránt, az ellenállhatatlan szenvedély, hogy egész életét és minden erejét az igazság keresésének szolgálatába helyezze. Ahol ez a lelkesedés, ez a szenvedély, ez az idealizmus nincsen, ott hiába helyezik kilátásba a legmagasabb fizetést is: legfeljebb kufárokat nevelünk vele, nem tudósokat.

Minden iskola csak annyit ér, mint amennyit a tanítója.