Az ember jó asszonyt is tud nevelni, rosszat is. Amilyen a kenyérkereső, olyan a párja.

A múltat könnyebb látni, mint a jövőt, csak fájdalmasabb.

Életem és munkám öröme vagytok, amikor nem leszek már, hiába minden. Ne a koszorúkat rakjátok a síromra, élve szeressük egymást!

Észre sem vettem, hogy megöregedett. Mióta emlékszem, ráncos kis teremtés, nyáron mezítláb jár. Munkájában, fáradhatatlanságában őrzöm legszebben. Ritkán hallottam nevetni. Színtelen örömet, mintha kölcsönkért volna. A legtartósabb emlék a kéz és az arc. Keze erős, repedezett, aszályos nyári föld. És nagy. A munka naggyá, erőssé tette. Ha simogatta a fejem, tenyerével csaknem betakarta egészen. Még egyszer sem csókoltam meg a kezét. Az arca kicsi, s földszínű. Felszántott föld.