A tudósok a zenészekhez és matematikusokhoz - valamint az élsportolókhoz - hasonlóan korán beérnek, majd a teljesítményük gyorsan visszaesik. Nem a kreativitás vész el, hanem a kitartás - a tudomány az állóképességet teszi próbára. Ahhoz a bizonyos kiugró, mindent más megvilágításba helyező felfedezéshez ezernyi értékelhetetlen kísérlet eredményét kell a szemétbe hajítani. Ez a természet és az idegek harca.

Ha létezik olyan törvény, amely Newton fejére pottyantja az almát, olyan is létezik, amely miatt megnő az almafa. Nem vitális erőkkel és misztikus folyadékokkal kell magyarázni az életet. A biológia nem más, mint fizika - machina en deus.

Leszállíthatunk egy flanelöltönyös fickót a Piccadilly metróvonal egyik szerelvényéről, és bezsuppolhatjuk a Brooklynba tartó metró egyik kocsijába. Valamennyire biztos megváltozik tőle - a hangulata feltétlenül -, de így is marhapástétomra éhesen jön fel az alagútból.

A gén az a lencse, amely az esélyeket megszűri és derékba töri.

Kiemelhetsz egy embert a szülőföldjéről, de a szülőföldjét sohasem emelheted ki az emberből.

Egy látó király a vakok között, de ha a birodalomban hirtelen teljesen sötét lesz, azonnal a visszájára fordul a helyzet.

Mindannyian találkoztunk már mutánsokkal: saját magunkkal.

A genetikai betegség és a genetikai jólét nem diszkrét, egymástól élesen elhatárolódó külön birodalmak, hanem olyan királyságok, amelyek között keskeny, többnyire átjárható határ húzódik.

Az intelligencia és a vérmérséklet nem maratoni futás; nincs pontosan meghatározva a siker feltétele, nincs rajt, nincs cél - a győzelem záloga néha éppen az iránytól való eltérés vagy a hátrafelé futás.

A történelem, a társadalom és a kultúra információinak hullámai egyetlen nagy folyóban folynak össze. Bizonyos hullámok kioltják, mások felerősítik egymást. Egyik sem különösebben erős, de hatásuk kombinációja olyan egyedi, finoman fodrozott jelenséget produkál, amelyet az egyén identitásának nevezünk.

A biológusok számára Az ember származása olyan, mint az irodalmat hallgató egyetemistának a Háború és béke: szinte mindenki azt állítja, hogy olvasta, vagy ismeri a lényegét, de kevesen néztek bele ténylegesen.

Az összes tudomány közül a biológiában találjuk a legkevesebb törvényt - univerzális különösen kevés van. Természetesen az élőlények engedelmeskednek az alapvető fizikai és kémiai szabályoknak, de az élet gyakran a hézagokban keletkezik, és célja a határok tágítása - sokszor egészen a töréspontig. Az univerzum egyensúlyra törekszik - egyenletesen oszlatja el az energiát, felbomlasztja a szervezettséget, növeli a káoszt. Az élet kénytelen felvenni a harcot ezekkel az erőkkel.

A Föld egyik oldalát mindig sötétség borítja, miközben a másikra dicsőségesen ragyog a Nap fénye.

Minden nemzedékben születnek génvariációk és mutációk; ez biológiánk elválaszthatatlan természete. Egy mutáció csak statisztikai értelemben "abnormális" mint legkevésbé közönséges variáns. Az emberek homogenizálása és "normalizálása" iránti vágy ellentétes a diverzitás és az abnormitás fenntartására irányuló biológiai erőkkel. A normalitás az evolúció antitézise.

A tudósok felosztanak és kategorizálnak. Megkülönböztetnek. Munkánk elkerülhetetlen szakmai kockázata az, hogy a világot alkotóelemeire - génekre, atomokra, bitekre - kell bontanunk ahhoz, hogy az egészet értelmezni tudjuk. A megismerésnek nincs más módszere. A részek összegének meghatározásához először az összeget kell részeire bontanunk.