Húszéves korában az ember racionalista. Bízik az elme és a dialektika mindenhatóságában, és éppen ezért, ha jobb lélek lakik benne, hajlandó Krisztusban is megbecsülni a tanítót. Harminc éves korában - mindig az ember életútjának átlagállomásairól szólok - jő a megemberesedés, a teljesség vágya, és akkor sokan rátalálnak Krisztusra, a nagy átalakítóra és királyra. Csak az élet felén túl, úgy negyven éves kora körül és még később ébred az ember a tulajdon megélés megrázó erejével bűntudatra; és akkor kezdi lelke legmélyéből áhítani és érteni Krisztusban a Megváltót.