A hajnal nyomában fehér lovamon ülve
Keresem a nőt, ki még meg sincs születve.
Egy dombon állok az álmok hegyén,
S mondogatom: ez nem is oly nehéz.

Szerelmem tavaszát élem,
A második évszak, mely mélységeire vágyom,
Te vagy éltető napfényem,
Kis, meleg sugarak,
Mik kényeztettek már egykoron.

Sokszor szerelembe estem,
Sokszor csak a szikrát éreztem,
Sokszor csupán merengtem,
Holott tiszta volt az ösvény előttem.

Nincs időm arra, hogy gyökeret verjek,
túlontúl futnak velem a percek,
egészségünkre ezerszer ittunk
fel hát, előre, induljunk!

Minden, ami él, meghalni született.