Mint valami oszlop, úgy áll bennem a sírás a lábam ujjától a fejem búbjáig.
Az egyetlen bizonyíték, ami valaki ellen vagy mellett szól, az az, hogy a közelében süllyed-e vagy emelkedik az ember.
Minden ember olyan erők birtokában jön világra, hogy a leghallatlanabb élményekre képes. Nem kötik a törvények. De aztán az élet arra kényszeríti, hogy mindig két lehetőség közül válasszon, és ő mindig úgy érzi, egy nincsen köztük, mindig egy, a ki nem talált harmadik lehetőség.
A szem olyan kéz, amelyet soha életében meg nem mos az ember, így az a piszkos szokása támad, hogy mindent megfogdos. Ezt nem lehet megakadályozni.
A szenvedélyes emberekben egyáltalán nem valamilyen érzés működik, hanem alaktalan, csupasz erőviharok dúlnak.
Mikor fiatalok voltunk, tudtuk, hogy mindaz, amiért az öregek "komolyan" élnek és halnak, ósdi szellemű, és rettentően unalmas, hogy nincs olyan erény és nincs olyan bűn, amely emberi kalandosság dolgában vetekedhetne egy elliptikus integrállal vagy egy repülőgéppel. Mikor fiatalok voltunk, tudtuk, hogy ami valóban megtörténik, az teljesen lényegtelen ahhoz képest, ami megtörténhetne, hogy az emberiség egész haladása abban rejlik, ami nem történik meg.
Nekem éreznem kell, hogy a végsőt, a döntőt jelentem valakinek. Különben úgy érzem, félrelöktek.
Az az ember, akinek az igazság kell: tudós; aki szubjektivitásának szabad játékát kívánja biztosítani: író; mit tegyen viszont az az ember, aki e két lehetőség között akar valamit?
Az ember, akit jogosan neveznek beszélő állatnak, az egyetlen faj, amelynek fennmaradásához társalgásra van szüksége... A szerelemben a társalgásnak majdhogynem fontosabb szerep jut, mint bármi másnak. Minden érzelem közül a szerelem a legbeszédesebb, és nagyrészt kizárólag beszédességből áll.
Mint a szerelmesek egymással, úgy mentem én át önmagammal a poklokon.
Bármit gondolunk is, nem egyéb, mint vonzalom vagy ellenszenv.