A legtöbb tipikus hivatásos bizonytalan alkat. Ha nem az lenne, a nagy szabad világban kockáztatna. Így viszont az egyenruha ad nekik biztonságot.

Csak két rossz dolog történhet a katonával: meglövik vagy trippert kap.

A magabiztos betegnek több az esélye a műtőben, és a magabiztos sebésznek is.

Minden dolognak és minden háborúnak vége lesz egyszer.

Egy jó altatóorvos elengedhetetlen minden fontos sebészeti beavatkozásnál. Ha nincs, még a világ legnagyszerűbb sebésze is tehetetlen. Ha van, még egy viszonylag tehetségtelen sebész is jól szerepelhet.

Időnként talán dilisen viselkedem, de nem vagyok dilis.

El kell felejteni, hogy mindenkit megmenthettek, aki ebbe a kórházba kerül. Az ember halandó. A sebesült egyszerűen nem bír ki mindent. És a sebész se.

A halál egy elefánt, a tekintete fáklya, a horpasza rettenetes, habos. Iszonyú bestia.

A legrosszabb, aki kezét-lábát töri, hogy bizonyítsa, a szín nem számít, de ha nem lennél színes, rád se bagózna. Ez is a fekete ember terhe.

Vannak, akik az életüket áldozzák a hazánkért, az a minimum, hogy feláldozzuk az időnket és tehetségünket, ami olyan, amilyen.

Minket nem a páciens végső felépülése érdekel. Csak az érdekel, hogy élve kikerüljön innen, hogy majd másvalaki rehabilitálhassa. Egy bizonyos pontig törődünk az ujjakkal, kezekkel, karokkal és lábakkal, de néha feláldozunk egy lábat, hogy megmentsünk egy életet, ha a többi seb fontosabb. Sőt néha azért veszítünk el egy lábat, mert ha még egy órát elvesztegetünk a megmentésére, egy másik beteg a műtét-előkészítőben meghal, mert túl későn kerül az asztalra. Ezt eleinte nehéz elfogadni.