Az az ember, aki nem ért ahhoz, hogy mások előtt illedelmesen, bizonyos kecsességgel, vagy mint a francia mondja, bizonyos douceurrel megjelenjék, ki nem mutatkozik be arról az előnyös oldaláról, mely az őt megfigyelők szemének jól esik és akinek minden mozdulatában, arckifejezésében, beszédében és minden tettében nem nyilvánul meg a kellem, s báj, az összhangzat; az ilyen ember, bár a legszellemesebb, a legtudósabb, a legjámborabb, minden kiváló tulajdonsága dacára sem fogja megnyerni a finomabb világnak tetszését. Az ilyennek meg fogják bámulni erényeit, hősiességét, nagy tudását, vagy egyéb kiválóságait, de társaságát nem fogják keresni, sőt, mondjuk ki nyíltan, az ily modortalan, szögletes ember határozottan nevetséges és szánandó alak lesz mindenütt és mindenkor. Mert az ember lelkének értéke, szépsége csak úgy hat, ha az az érték, az a szépség külsőképen is érvényesül.
Ész és erény kétségen kívül megbecsülhetetlen tulajdonságai az embernek, de sajnos, a gyakorlati életben nagyon kevés az értékük, hacsak nem jár velük a szeretetreméltóság szép adománya is. Mit érnek a kiváló ismeretek, mit használ a jószívűség, ha a külső pallérozatlan, ha az ember modortalan. Hány embert lett már megnyerő külseje, társaságbeli ügyessége, finom modora, előzékenysége s keresetlen udvariassága révén szerencséjének kovácsa! S hány, különben jelesen képzett ember, nem tud boldogulni visszataszító külseje, szögletessége, faragatlansága s cinizmusa miatt!