Használj ki minden percet, amit gyermekeddel tölthetsz, és ha bosszús, vagy fáradt vagy, arra gondolj, a vele töltött idő a legértékesebb. Ezekből a pillanatokból táplálkozik a kapcsolatotok és később az emlékeitek is.

A televízió, a számítógép és az internet a modern világ szellemi táplálékai. Nélkülük nemcsak íztelenebb lenne az élet, de olyan tápanyagokban is könnyen hiányt szenvedhetünk, amelyek az egészséges mentális fejlődés nélkülözhetetlen elemei.

Minden szülő tudja, hogy az éhség, szomjúság és az alvás biológiai szükséglet, azt azonban már kevesebben, hogy a testi kapcsolat is az!

Szinte minden szülő odaadná az életét a gyerekéért - de olyan kevesen hajlandók komoly áldozatot hozni érte.

A tizenhat-tizenhét éves gyerek az esetek jelentős részében felfedezi, hogy rettentően magányos. Miközben persze sok társ veszi körül, igazából egyedül van - ezért elkezdi kinyújtani a csápjait a szülei felé. Ezt abból lehet észrevenni - és mindenkit szeretettel kérek, akinek hasonló korú gyereke van, figyeljen erre oda -, hogy azt mondja: "A szüleim nem értenek meg engem!" Én ezt nagyon jó jelnek tekintem, mert azt jelenti: ott van már benne a vágy, hogy megértsék. Egy évvel korábban eszébe se jutott volna ilyet mondani. Akkor még fütyült rá, hogy megértik-e őt a szülők, vagy sem, most már megjelenik a vágy, hogy értsék meg. Vagyis van öt-hat nagyon nehéz év, amit szülőként emberpróbáló feladat végigcsinálni. Az azonban hihetetlenül fontos, hogy amikor kinyújtja a csápjait, akkor ott legyen a szülői kéz, amelybe belekapaszkodhat. Mert bizony tizenegy-tizenhat éves kor között úgy el tud romlani egy szülő-gyerek kapcsolat, hogy a kinyújtott csápok nem találnak kapaszkodót, hát a gyerek visszahúzza azokat.

Sajnos sok olyan szülő is van, aki az ajándékot önmaga helyett adja a gyermekének. "Tessék körülnézni a kisfiam szobájában - mondja -, mindene megvan, amit egy gyerek csak kívánhat! Ráadásul mindenből a legszebb, a legjobb, a legdrágább! Nem tudom, mi hiányozhat még neki...?!" Én tudom, gondolom magamban: a szülei hiányoznak, akik folyton sietnek, sosem érnek rá, akik úgy vélik, hogy a drága ruhák és pompás játékok megvásárlásával eleget tettek minden szülői kötelezettségüknek, miközben épp a legfontosabbat nem adják meg a gyereknek.

Az agresszió olyan, mint a fregolikabát: ha kifelé fordítom, erőszak, ha befelé: szorongás.

Azt soha nem tudtam elérni, hogy ha elültettem egy hamisciprust, abból tuja legyen. Az teljesen lehetetlen, mert ő hamisciprus akar lenni. Ő hamisciprusnak készül, nem lehet más. Abban az esetben, ha kellőképpen gondozom és szeretem - mert én hiszek benne, hogy azt a növény is érzi -, ha megfelelő tápanyagot adok neki, és gondoskodom mindenről, ami szükséges, akkor gyönyörűséges növény lesz belőle. Ha nem, akkor nyomorult növény - de ugyanaz a fajta, másik nem lehet! Az a mélységes meggyőződésem, hogy az ember gyerekénél pontosan ugyanez a helyzet. Hogyha érteni akarom őt, akkor az első dolgom, hogy megértsem: tujának vagy hamisciprusnak született-e.

Jó lenne, ha éles különbséget tennénk a jutalmazás és az ajándékozás között. Nagyon károsnak tartom ugyanis, hogy az utóbbi években ez a különbség egyre inkább elmosódik. "Ha jó leszel, születésnapodra megkapod...", "Ha jó leszel, húsvétra elhozza neked a Nyuszi", sőt, még a Télapónak is van egy listája a jó gyerekekről, és csak azoknak visz ajándékot. Az ilyen ajándék azonban nem ajándék, hanem jutalom. Mi is a különbség a kettő között? A jutalom eredményért jár, azért, ami a gyermekben dicséretre érdemes, az ajándék viszont jó és rossz tulajdonságoktól függetlenül az egész gyermeknek jár! Azt fejezzük ki vele, hogy vagyunk egymás számára, örülünk egymásnak, és ez minden problémától függetlenül igaz, és nagyszerű dolog! Ne alakítsuk hát az ajándékot jutalommá, és az ajándékozást ilyen formában ne használjuk nevelési célokra.

A büntetésnek - lényegéből fakadóan - feloldozó hatása van: a vétek, amelyért a gyermek megkapta büntetését, nem létezik többé! Tapasztalataim szerint azonban sajnos a szülők jelentős többsége nem tartja meg ezt a fontos elvet. Pedig az olyan büntetést, amely után a vétek tovább él (tehát a szülők emlékeznek a vétekre, és emlékeztetik rá gyermeküket is), a gyermek nem is értelmezhet másként, mint ellene irányuló agresszív aktusként, amelynek a vétekkel nincs semmiféle kapcsolata: "Hiszen már megbűnhődtem érte, mégis folyton a szememre hányják!".

Az ember fejlődése olyan, mint a hőre keményedő műanyag. Kezdetben még puha, lágy, formálható, később aztán már minden hatásra törik.

Először emberek vagyunk, és csak ezután nők vagy férfiak.

Mi minden magányos embert szorongónak tartunk, azt hisszük, hogy ő tulajdonképpen más szeretne lenni, és elkezdjük rugdosni a közösség felé. Pedig nem biztos, hogy így van.