Maradj a jelen pillanat egyszerűségében. Fel kell hagynod a haszontalan gondokkal, a múlton való rágódással, a jövő elé sietéssel. Vagyis szabadulj meg a "már nincs" és a "még nincs" irrealitásaitól. Élj az egyetlen realitásban, a "most"-ban.
Az embernek általában nem jobb-e mást simogatni, mint saját magát, s a másiknak is talán jobban esik, ha egy szeretett lény simogatja. Ennek az okát nem is olyan egyszerű megfejteni. Mert a lényeg nem az érintésben van, hanem a szándékban, az érzelemben, ami a kezet vezeti.
Hová figyelsz? Merre tartasz? Mi fontos neked? Miért nem tudod elengedni mindazt, ami silány az életedben?
- Honnan ismerhetem fel őket?
- Onnan, hogy fáj a lelkük.
- Minden embernek van lelke?
- Ha nem fáj, akkor nincs.
Az ember azonban szabad abban, hogy miként viselkedik. Helyrehozza a múlt hibáit vagy tovább rontja őket, elfogadja vagy idegennek érzi élethelyzeteit, bűnbakot keres vagy átéli a felelősséget saját egykori cselekedeteinek következményeiért.
- Iszonyú a halál?
- Csak a halálhoz vezető út.
- Iszonyú az élet?
- Csak a születéshez vezető út.
- Mi van a két iszonyat között?
- A létezés öröme és szenvedése.
- Mi a van?
- Van.
- Mi a volt?
- Van, de te azt hiszed, hogy már nincs.
- Mi a lesz?
- Van, de te azt hiszed, hogy még nincs.
Szólítottam. Nem válaszolt. Makacsul és többször megismételtem. Csak a csend felelt. Hol van? Mi történhetett? Miért nem jelentkezik? Hülye vagyok! Hol lenne? Mindig itt és mindig mindenütt. Újra hívni akartam, amikor rádöbbentem, hogy nem tudom a nevét. Nem tudom megszólítani.
Megdöbbenve kezdtem tapasztalni magamon, hogy többet értek, mint amit érzékelek. Néha tudok valamit, amit nem tudhattam, hallottam valamit, amit nem mondtak, láttam valamit, ami nem volt látható. Tartottam attól, hogy megbolondulok.
Az ember rettenetesen fél egyedül maradni, ezért kell neki egy társ, egy életszövetséges. Benne marad akár egy halott kapcsolatban is, hogy ne legyen magányos.
Attól, hogy megbukunk, az út még nem téves, csak vezessen el valahová. Akkor téves, ha nem vezet el sehová.
Sokan önmagukban nem boldogok, és azt gondolják, hogy majd egy másik ember boldoggá teszi őket, csakhogy ez teljesen reménytelen vállalkozás.
Annyi változat van a férfi-női kapcsolatra, és ma mindegyiket úgy hívják, hogy szerelem. Ez nem igaz, a szerelem sokkal ritkább és mélyebb jelenség, és borzasztó nagy ajándéka az életnek.
Baj van az emberi kapcsolatokkal. Annyi kompromisszumot hoz valaki élete során, annyifelé kell alkalmazkodnia, hogy otthon már nem akar, viszont enélkül meg nem lehet együtt élni, így fel is borulnak a kapcsolatok.
A felnőttek sokszor nem értik meg, hogy a gyerek számára sokkal fontosabb az a tény, hogy foglalkozzanak vele, mint az, hogy ezt milyen jelleggel teszik, dicsérik-e vagy büntetik. A lényeg a törődés. Ezért az agresszivitás, az engedetlenség kiváló lehetőség arra, hogy a gyerek felhívja magára a felnőttek figyelmét, és kikényszerítse a vele való foglalkozást.