Egyszerűen csak a zene szépségeit élvezem és csodálom Mozart bámulatos művészetét, amely a hat hang mindegyikének megadta a maga saját és különleges karakterét és minden egyes cselekvő személyt éles árnyalással választott el a többitől, úgyhogy - teljesen megfeledkezve az abszolút valószerűségről - a feltételezett valóság mélységét csodálom, s a józan emberi értelmem elhallgat.

Az emberben él a vágy az olyan gyengédség után, melyet csak egy nő nyújthat. Néha magam is érzem hiányát a simogató női kéznek.

Nosztalgiás hangulatom nem akar enyhülni. Különös hangulatok ezek. Belefáradtam az életbe. Őrjítő bánat és szomorúság nehezedik rám, mindent reménytelennek érzek. Olyan ez, mint egy finálé.

Végeredményben semmi sem fontos, ha vannak emberek, akiket szerethetünk és akik szeretnek bennünket.

A versbe öltöztetett szó részben már maga is muzsika.

Csak akkor élek igazán és boldog is csak akkor vagyok, ha legalább időnként egyedül lehetek.

Nem az emberek közti kapcsolatok hoznak bennünket egymáshoz közel, hanem a gondolkodásmód és az érzések azonossága.

Mindig az a szebb, ahol nem lehetünk.

A szerelem nem látja szerelme tárgyának tulajdonságait, ő csak szeret, mert nem is tehet másként.