Mikor már telek hava halmozódik a szívben
s az évekkel mindinkább magunkra hasonlítunk,
csak felszínes pillantást vetünk arra a lényre,
ki idegenül-bántón mered ránk a tükörből.
A szerelem vakká tesz, ezt Platón óta tudjuk,
Terentius szerint az őrületbe kerget,
de hogy élőhalottként eltemethet, kényszeredetten
s gyengülő szívveréssel valljuk azt be csupán.
Folyton feledjük, milyen magányos is tud lenni,
ha utazik, az ember. Elbúcsúzik,
vodkát iszik holdfénnyel a városi bárban
s az idegen rakparton önmagával találkozik a szélben.
