Egyszerűen csak boldog vagyok... életre kelt az álmom, amibe az elmúlt hetekben kapaszkodtam. Újra és újra azt képzeltem, hogy eljön majd a pillanat, amikor kiderül, hogy végig engem szerettél, és csak valamiféle borzalmas félreértés történt. Hogy majd minden fájdalmas rossz emlék a ködbe vész, és újra veled lehetek, és... megtörtént.

Mézédes csókját még most is érezte a száján, és ez bizsergető érzéssel töltötte el annak ellenére, hogy tudta, kényszerből adta, mégsem rontott az ízén. Ujjaival az ajkához nyúlt, mintha azzal elevenebbé tehetné az emléket, de az már elszállt.

Soha nem szabad olyasmire gondolnod, amitől félsz. Csak arra gondolj, amire vágysz, és meglásd, megtörténik... mert megteremted!

Sosem az ész dönt a szív ügyeiben.

Az embereknek szükségük van rá, hogy utat mutassunk, és megtanítsuk: mindig van remény.

Annyira szeretem, hogy néha már fáj. Féltem őt az ellenségeinktől, az éhes férfiszemektől, a féltékeny nőktől, a veszélyes helyzetektől és időnként önmagától. Olyan ő nekem, mint valami törékeny kincs, amit legszívesebben elrejtenék a világ elől, noha tudom, hogy akkor fényét vesztené.

Már nem gondolom, hogy a szerelem a gyengék sajátja lenne. Sokkal inkább a legerősebbeké. Akik hisznek egymásban és az érzelmeikben. Az igaz szerelem valószínűleg vak hiten és sziklaszilárd bizalmon alapul, ami csak keveseknek adatik meg.

A szívünk önálló életet él. Olykor olyasvalakit szeret, akit nem kéne, máskor pedig azt gyűlöli, akit szeretnie kéne. Megzabolázhatatlan, akár a tengeri tajték vagy a tűz lobogó lángja. Sosem fogsz tudni uralkodni felette.

A kétely barátságokat és szerelmeket dönthet romba, így nincs helye az életünkben. Kiben bízhatnánk, ha egymásban nem?

- Vajon miért félnek ennyire az emberek?
- Mert nem tudják, mi vár rájuk odaát... és ez nagyon félelmetes lehet. Képzeld csak el. Azt gondolják, hogy meghalnak, és attól kezdve nem léteznek többé.

Amikor egy nő életet ad a gyermekének, nem csak az angyalok, hanem minden női felmenője vele van. Azok, akik már rég elmentek, mind odasereglenek, és minden erejükkel a születés csodáját segítik.

Úgy érezte, hogy a lelkében felragyogott a nap. Elijah volt az ő Napja, aki miatt értelmet nyert az élete. Aki mellett rácsodálkozhatott a világ szépségére és az emberi érzelmek sokszínűségére.

Utólag, persze, már tudom, hogy igenis volt értelme a pokoljárásomnak. Talán azért kellett így lennie, hogy Elijah visszataláljon Istenhez, hiszen ő mentett meg mindkettőnket. Esélyt kapott arra, hogy jót tegyen, mi pedig megérezhettük a szeretet erejét, és Atyánk mindenható jóságát. Semmi sem történik véletlenül a világban.

Isten mindenkire annyi terhet tesz, amennyit elbír.

A szerelem a bizonyosság érzése, amikor ráébredsz, hogy a másik feled nélkül nem tudsz, és nem is akarsz élni. Amikor találkozol valakivel, és a szíved kiugrik a helyéről. Fürödni akarsz a tekintetében, és elolvadni a szeretetében. Az érintése, az illata, a hangja, a nevetése után sóvárogsz, és minden percet vele akarsz tölteni. Aggódsz érte, ha nincs veled, és ha baja esik... nos, abba te is belehalsz.