Csak akkor tudjuk meg, kik vagyunk, ha kiderítjük, honnan jöttünk. Akkor aztán legyőzzük a múltat, vagy ráépítünk, vagy elfogadjuk - attól függően, hogy mit tartunk helyesnek.

Hiszek a szerelemben. Mi másért vetettem volna bele magam olyan gyakran? Soha nem tartott sokáig, és ilyenkor a szívem megszakadt, vagy bezárult. De ez nem akadályozott meg abban, hogy legközelebb újra megnyissam. Aztán újra és újra.

Valahányszor szerelembe esik az ember, ugyanannyiszor ki is ábrándul.

Egy gyerek a terített asztal mellett is éhezhet.

Keskeny a mezsgye az önbizalom és az önteltség között.

Kihívás nélkül az élet puszta vegetálás. Embernek lenni annyit tesz, mint a képességeink határán élni.

Csend és magunkra fordított idő nélkül soha nem leszünk képesek felfedezni a rossz tulajdonságainkat, illetve az erényeinket. Nemcsak azt felejtjük el, kik vagyunk, hanem azt is, kik szeretnénk lenni.

Sokan csak vakon tapogatózunk egész életünkben egy cél után, végül oly sokat vélünk találni, hogy rá kell jönnünk, egyiket sem érjük el igazán.

Jó érzés lehet, ha olyan szülei vannak az embernek, akik megértik, vagy legalábbis próbálják megérteni, hogy az embernek próbára kell tennie magát, meg kell találnia a saját útját. Sokan túl sokáig várunk, amíg bele merünk vágni ebbe a kalandba, mert félünk a helytelenítéstől és a kudarctól.

Amikor elbúcsúzunk egy nőtől, megcsókoljuk, majd könnyedén búcsút intünk. Ha azonban elbúcsúzunk a nőtől, kihasad belőlünk egy darab.

A nőkkel az a bökkenő, hogy képesek közel férkőzni az emberhez pusztán azáltal, hogy levegőt vesznek.

Miért van az, hogy az emberek képtelenek csendben maradni, és állandóan hangokat kell hallaniuk? Lehetőleg a sajátjukat.

Ha egy nő fényt hoz egy férfi életébe, a férfi ellenben lehúzza a rolót, akkor ne csodálkozzon, ha egy másik férfi fog napozni helyette.

Ha egy férfinak nehézségei adódnak egy nővel, sokat segíthet, ha beszél róla egy másik férfival. Nem azért, mert a másik férfi jobban ért a nőkhöz, de így legalább ketten lesznek tanácstalanok egy helyett.