Bármilyen elképzelhetetlennek tűnik is, tovább lehet lépni, és idővel a gyász... egyre kevésbé fáj. Talán soha nem múlik el teljesen, de egy bizonyos idő elteltével már nem olyan megsemmisítő.

A főiskolán az a jó, hogy megválaszthatjuk magunknak a tanárokat, és - bizonyos keretek között - a tanrendünket is mi magunk állíthatjuk össze. Amikor elkezdtem, apám azt tanácsolta, hogy ha tehetem, elsősorban tanárt válasszak, ne tantárgyat. Persze tudta, hogy bizonyos tárgyak nélkülözhetetlenek ahhoz, hogy megkapjuk a diplomát, de azt is, hogy egy jó tanár megfizethetetlen. Úgy inspirálja a hallgatókat, hogy közben szórakoztat is, ráadásul az ember rengeteget tanul anélkül, hogy észrevenné.

Egy másodpercig azon tűnődtem, hogy ha megcsókolnám, az vajon megtörné-e a varázst, amely körülvesz bennünket, de már túl késő lett volna megállni félúton. Amikor az ajka az ajkamhoz ért, tudtam, hogy ha száz évig élnék, és a világ minden országát bejárnám, akkor sem élhetnék át semmi ahhoz foghatót, mint amikor először megcsókoltam álmaim asszonyát, akit, tudtam, örökké szeretni fogok.

Apám mindig azt mondta, hogy ha valami nehézségem támad, nézzek körül, és meglátom, hogy mindenki másnak vannak gondjai, amit ők ugyanolyan komolynak éreznek, mint én a magamét.

Egy pillanatra találkozott a tekintetünk. Hirtelen úgy éreztem, valami történt. Mint amikor egy kulcs beletalál a megfelelő zárba, és kattan egyet. Nem vagyok túlzottan romantikus lélek, és bár rengeteget hallottam már róla, soha nem hittem, sőt, most sem hiszem, hogy létezik szerelem első látásra. De valaminek történnie kellett, ami miatt nem tudtam levenni róla a szemem.

Jamie több volt, mint az a nő, akit szerettem. Egy év alatt azzá a férfivá tett, aki most vagyok. Erős kézzel mutatta meg, milyen fontos másokon segíteni, türelemmel és kedvességgel rávezetett az élet értelmére.

Mi mindent tegyen meg az ember az igaz szerelemért? Ha száz embernek teszi fel a kérdést, száz különböző választ kap rá. A legtöbb magától értetődik: önfeláldozás, a másik teljes elfogadása, megbocsátás, szükség esetén küzdelem... És hiába tudta, hogy ezek mind jó válaszok, neki most egyik sem segített.

Bármit tégy is az életben, az a legfontosabb, hogy olyan férfihoz menj feleségül, aki jobban szeret téged, mint te őt.

Az tartotta bennem a lelket, hogy "helyes dolgot" cselekszem. Tudom, hogy nem sok, de az igazat megvallva ez volt minden, amit felhozhattam a dolog mellett. Időnként még jó érzéssel is eltöltött, bár ezt senkinek nem vallottam be. Magam elé képzeltem az angyalokat, ahogy körbeállnak, sóhajtozva lenéznek rám, szemük sarkában könny csillog, és arról beszélnek, hogy milyen csodálatos vagyok, hogy ekkora áldozatot hozok.

A legtöbb ember megjátssza magát, álarcot visel, ám a színjáték során elveszíti saját egyéniségét.

Időbe telik megtalálni azt az egyet, aki éppannyira érdekes számomra, mint én az ő számára.

Hiába mondjuk ki a szavakat, mert még ha igazak is, akkor sem tudják megváltoztatni az elkerülhetetlent, legfeljebb csak annyit érhetünk el velük, hogy jobban érezzük magunkat.

Az emberek nem változnak. Amit egyszer megszeretnek, azt mindig szeretni fogják, még ha nem is tudják az okát.

A veled töltött idő ráébresztett arra, mi hiányzott eddig az életemből. Minél többet vagyunk együtt, annál inkább veled képzelem el a jövőt. Ezt korábban senkivel kapcsolatban nem éreztem! Sőt, lehet, hogy nem is fogom. Mielőtt megismertelek, soha nem voltam szerelmes! Bolond lennék, ha nem küzdenék érted!

Bizonytalanságomat azzal próbáltam leplezni, hogy mindig rövidre fogtam a mondandómat, ha arról beszéltem, hogy mit érzek iránta. Előfordult, hogy szerettem volna többet mondani, de mire összeszedtem a bátorságomat, már el is illant a pillanat.