Mindenkinek megvan a maga baja, a maga keresztje. De nem mindenkinek egyformán.

Mindenki olyan, amilyen, és senki sem tökéletes, de a házasság az alkalmazkodásról szól. Életetek hátralévő részét azzal fogjátok tölteni, hogy megismerjétek egymást, viták pedig bármikor előfordulhatnak. A házasságban éppen az a csodálatos, hogy ha tényleg a megfelelő társat választottátok, és szeretitek egymást, akkor együtt minden nehézséget le tudtok küzdeni.

Hidd el, ismerem a férfiakat! Akármilyen nehéz is a természetük, a végén mindig kiderül, hogy egyszerű velük bánni, ha tudjuk, mi teszi őket boldoggá. Az egyik legfontosabb dolog, amit tudnod kell, hogy őrülten vágynak arra, hogy elismerjék, sőt csodálják őket! Ha ezt megkapják, a csillagokat is lehozzák nekünk az égről.

Ami most kettőtökkel történik, az a rengeteg feszültség, amivel most szembe kell néznetek... nos, az maga az élet. És az élet akkor hozza a legfontosabb helyzeteket, amikor a legkevésbé számítasz rá. Minden kapcsolatban előfordulnak nehézségek és viták, és éppen erről van szó: hogy ti egy pár vagytok! De egy párkapcsolat nem működik az egymásba vetett bizalom nélkül.

A hiány csak rajongóbbá teszi a szívet.

Abból a távolságból az égvilágon semmi különös nem volt abban, ahogy állt, ahogy mozgott. Megkönnyebbülten sóhajtottam, abban a biztos meggyőződésben, hogy megszabadultam attól a különös rajongástól, amely az utóbbi időben a hatalmába kerített vele kapcsolatban.

Minden ugyanúgy folytatódott, ugyanúgy éltük a magunk külön kis életét, és egyik jelentéktelen nap követte a másikat. Jane nem haragudott rám, de egyrészt nem látszott boldognak, másrészt akárhogy szerettem volna, sehogy sem tudtam kitalálni, mit kellene tennem. Úgy tűnt, közöny költözött a szívünkbe, anélkül, hogy én ezt észrevettem volna. 

Lenyűgöz, milyen játszi könnyedséggel mutatja ki az érzéseit. Ha szomorú, sír, ha vidám, nevet, és semminek nem örül jobban, mint hogyha meglepik egy kedves gesztussal. Ilyenkor gyermeki ártatlansággal reagál, és bár a meglepetés váratlan jellege később elmarad, ő még évek múlva is képes ugyanúgy örülni. Előfordul, hogy amikor látom álmodozni, és megkérdezem, mire gondol, ő tündérien elmesél valamit, amit én már rég elfelejtettem. Be kell vallanom, ezt mindig is nagyon szerettem benne. Miközben ő nagyon is lágyszívű, bizonyos dolgokban sokkal keményebb, mint én.

Az élmények mind sok feszültséget okoznak, és ha két ember együtt él, ez mindkét irányba áramlik. Azt hiszem, ez egyszerre jó és rossz a házasságban. Jó, mert van hol kiadnunk a napi feszültséget, és rossz, mert arra zúdítjuk, akit szeretünk.

Vajon képes az ember igazán megváltozni? Vagy vannak az életünknek, személyiségünknek olyan korlátai, amelyek semmilyen körülmény hatására nem változnak?

Paul szorosan magához ölelte, csókolgatta, s közben mindketten felidéztek egyet-mást a múltjukból, együtt álmodoztak a jövőről, ámulattal töltötték el mindkettőjüket azok a gondolatok és érzések, melyek addig a pillanatig elvezették őket.

Régóta elfojtott érzések törtek elő, és ezeket az érzéseket csak ők ketten tudták előhívni egymásból.

Újabb csókok következtek, a világ mintha megszűnt volna létezni körülöttük. Megadták magukat mind a ketten, és ahogy egyre szorosabban összefonódtak, mintha nem csupán egymást ölelték volna át, hanem a fájdalmas emlékeket is elűzték volna.

Sok mindent szeretnék mostanában, de legfőként azt, hogy bárcsak itt lehetnél mellettem. Furcsa, de nem emlékszem rá, hogy mielőtt megismertelek, mikor sírtam utoljára. Mostanában meg úgy látszik, hamar kicsordul a könnyem... te viszont valahogy értelmet adsz még a szomorúságnak is, úgy közelíted meg a dolgokat, hogy attól enyhül a fájdalmam. Drága kincs vagy, ajándék, s ha majd újra együtt leszünk, addig akarlak a karjaimban tartani, amíg lesz bennük elég erő, hogy ezt meg tehessem. Sokszor csak az tartja bennem a lelket, hogy gondolatban veled lehetek.

Odalépett a sírhoz, és a fejfa fölé hajolt. Még nem tudta, milyen érzés lesz majd itt időznie most. Vett egy mély levegőt, és várta, hogy a szemébe szöknek majd a könnyek, mint mindig. De most nem így történt. És azt a súlyt sem érezte, amely máskor mindig a mellkasára nehezedett, valahányszor csak itt járt. Maga elé képzelte Jimet, a boldogabb időkre emlékezve, és bár most is érzett némi szomorúságot, a fájdalom már sokkal tompább volt. Ahhoz fogható érzés, mint amikor távoli hangszórót hallgat az ember. Halkan visszhangzott benne ez az érzés, egyre szelídebben, végül teljesen elhalva.