Úgy tűnik, csak az öregek képesek úgy ülni egymás mellett, hogy szavak nélkül is élvezik egymás társaságát. A türelmetlen fiatalok nem bírják ki, hogy ne törjék meg a csendet. Pedig a csend tiszta és áldott. Összeköti az embereket, mert csak azok tudnak szótlanul ülni a társuk mellett, akik szeretik egymást.

Mindenki, beleértve téged is, igyekszik minél tökéletesebben viselkedni egy kapcsolat hajnalán. Van, hogy az apró hibákból következtetünk a nagyobbakra, és a nők előnyben vannak, mert rendelkeznek a megérzés képességével. Igaz, sokszor más előnyünk nincs is a férfiakkal szemben.

A futás soha nem egyszerű testedzés volt számára. Eljutott arra a pontra, amikor a futás már nem esett nehezére, mintha nyolc kilométer megtétele kevesebb energiáját emésztette volna fel, mint az újság elolvasása. Inkább egyfajta alkalomnak tekintette az elmélkedésre, ritka lehetőségnek az egyedüllétre.

Ha a beszélgetést tekintjük a dalszövegnek, a nevetést a zenének, az együtt töltött időből így lesz sláger, amelyet bármikor szívesen meghallgatunk, anélkül, hogy megunnánk.

Nem tudok mást mondani, csak azt: veled szeretném leélni az életemet! Még ha őrültségnek hangzik is. Azzal is tisztában vagyok, hogy csak most kezdjük megismerni egymást. Elismerem, hogy ez után a kijelentés után joggal gondolhatod, hogy őrült vagyok. De még soha életemben nem voltam semmiben ilyen biztos. De ha esélyt adnál nekem, nekünk, egész hátralévő életemben igyekeznék bebizonyítani, hogy jól döntöttél! Szeretlek, Gabby! És nemcsak azért, amilyen vagy, hanem azért is, amilyennek a közös jövőt látom veled.

Szeretlek azért, ami már most összefűz bennünket, és szeretlek már előre azért, ami eztán következik. Nálad jobb dolog még soha életemben nem történt velem. Már most hiányzol, de a lelkem mélyén tudom, hogy mindig velem leszel. A néhány nap alatt, amit együtt töltöttünk, te lettél az álmom.

Ha alszom, rólad álmodom, ha ébren vagyok, arra vágyom, hogy a karjaimban tarthassalak. A távolság csak megerősített abban, hogy az éjszakáimat melletted, a nappalaimat a szíved-lelked társaként akarom tölteni.

Egyszerűen nem akarok itt lenni. Nem akarlak hazakísérni. Nem akarom, hogy a barátaim rólam beszéljenek, és nem akarom veled tölteni az időm. Úgy teszel, mintha barátok volnánk, de nem vagyunk azok. Nem vagyunk semmik. Azt akarom, hogy az egésznek legyen már vége, és visszatérhessek a megszokott életemhez.

Minél nagyobb a szerelem, annál nagyobb tragédia, ha vége szakad. Ez a kettő mindig együtt jár.

Vége lett mindennek, amit én a jövőtől reméltem. Vége lett annak is, amilyen én azelőtt voltam. Azt hittem, előbb-utóbb majd túlteszem magam rajta, és meg is próbáltam, de aztán egyáltalán senkit nem érdekelt, ki vagyok én valójában. Egyetlen férfi sem volt kíváncsi rám, én meg bebújtam a csigaházamba. Erre én ezen a hétvégén jöttem rá, és ezt a felismerést még mindig nem egészen emésztettem meg.

Sajnos nagyon sokan hiszik azt, hogy a csend olyan űr, amit mindenképp ki kell tölteni még akkor is, ha nincs fontos mondandójuk.

Minden eddigi életemet azzal töltöttem, hogy téged kerestelek. Nem olyat, mint te vagy, hanem téged, mert lelkeinknek találkoznia kellett.

Nincs bennem semmi különös, ezzel magam is tisztában vagyok. Hétköznapi életet élő átlagember vagyok, hétköznapi gondolatokkal. Nem emeltek emlékművet a tiszteletemre, és a nevem is hamarosan feledésbe merül. De szívvel-lélekkel szerettem valakit - és ez mindig is tökéletesen kielégített.

Nem akartam én beléd szeretni, feltételezem, hogy te sem határoztad el előre. De amikor találkoztunk, világos volt, hogy egyikünk sem ura annak, ami velünk történik. Egymásba szerettünk, annak ellenére, hogy sok mindenben különböztünk, és ezzel valami rendkívüli, gyönyörű dolog vette kezdetét. Velem egyetlenegyszer történt ilyesmi, ezért van az, hogy minden együtt töltött perc oly mélyen az emlékezetembe vésődött. Soha nem felejtem el egyetlen percét sem.