Az ember csak azt képes előadás közben visszaadni, ami megtörtént vele. De a nézőnek azt már nem kell tudnia, hogy az a valami hogyan történt.

Azonnal érződik, hogy jön-e aznap az emberrel a közönség. Amikor nem, az nagyon nehéz, mert ilyen helyzetben könnyen abba a hibába lehet esni, hogy elkezdünk erőlködni, ami viszont csak még inkább eltartja az egésztől a közönséget. Fontos, hogy legyen bennünk egy könnyedebb lelki tartás, nem szabad erőltetni semmit, így végül többnyire átbillen a dolog. Nagyon érdekes, hogy sokszor elég csak három-négy ember, akik képesek magukkal vinni a közönség többi részét, akiknek köszönhetően eluralkodik egy hangulat. Talán pont ez a színház lényege, hogy minden este másik közönséggel találkozik az ember, és hogy miként sikerül hatni rájuk újra és újra.

Valahogy megérzi az ember, ha az ő útja valahol véget ér. Ilyenkor választani kell.

Ugyanazt a lázat nem lehet sok éven át fenntartani, mert a láz egy idő után kiégeti a szervezetet.

A tehetséges ember minden korban megtalálja a helyét, és azért dolgozik, hogy elérjen valamit a pályán. Aki csak langyosan közelíti meg a szakmáját, az annyit is kap vissza, és nem sírhat, ha aztán nem döngeti a csúcsokat.

Nem vagyok haragban a saját életkorommal. Aki megszületik, annak számot kell azzal vetnie, hogy egyszer meg is öregszik.