Minél nagyobb az akadály, annál dicsőségesebb a legyőzése.
Ki félt, forrón szeret; ki nem, bölcsen szeret.
Ó, hogy sóvárog érte
Kezem, hogy bélyegét a képedre tegye!
Sajnos legtöbbnyire furcsák az emberek,
Sosem követik a helyes természetet.
A józan észt, bizony, ők túl szűknek találják
És jellemük szerint lépik át a határát.
A rögtönzés a szellemi képesség próbaköve.
Késve növő fának édes a gyümölcse. Márványra nehezebb írni, mint homokra, de ott aztán meg is marad sokáig.
Így szereti a szív, ha átgyújtja a hőség,
Hibáival együtt szeretni szeretőjét.
Egyre jobban meg vagyok győződve róla, hogy úgy lehet meghódítani az embereket, ha ugyanolyan hajlamot színlelünk, ha az ő szájuk íze szerint bölcselkedünk, tömjénezzük a hibáikat és bármit csinálnak, magasztaljuk őket. Nem kell félni, hogy esetleg túlzásba visszük a hízelkedést, vagy hogy kilóg a lóláb: épp a legravaszabbakat lehet a legkönnyebben felültetni, és nincs az a nevetséges pimaszság, amit le ne nyelnének, ha dicsérettel van ízesítve. Az őszinteség persze megsínyli az efféle mesterkedést, de ha az embernek szüksége van valakire, kénytelen idomulni hozzá, és csak így lehet megnyerni, arról nem a hízelgő tehet, hanem az, aki azt akarja, hogy hízelegjenek neki.
A tanult ostoba nagyobb ostoba, mint a tudatlan ostoba.
Legtöbb ember nem betegségébe hal bele, hanem az orvosságaiba.
Az ész szavára fütyül a szerelem.
Márpedig bűn csak az, aminek híre kel.
A botrány, asszonyom, csak az kiált az égre.
S ki titkon vétkezik, annak már nincs is vétke.
Védje becsületed akármilyen sugallat,
Amiről beszéltünk, félig már bizony az vagy,
Mihelyt esküdözöl, hogy sohasem leszel.
Tudom, az emberek szivének mily mulatság,
Mikor a híreket mérik s egymásnak adják.
Jobban tudod, mint én, hogy kezdjünk
bármibe,
Minden nagy tettnek a készpénz az idege,
S hogy ez az édes érc, mely vakit és
kegyetlen,
Győzni segit hadban éppúgy, mint
szerelemben.