Figyelemreméltó, hogy egyetlen papírlapra leírhatjuk az összes, negyvenhárom nagyságrendet átfogó fizikai jelenséget irányító törvényt, a Világegyetem 10 milliárd fényévnél is távolabbi zugaitól a kvarkok és a neutrínók mikrovilágáig. A papírlapon csak két egyenlet állna, Einstein gravitációelmélete és a Standard Modell. Számomra ez adja meg a legalapvetőbb szinten a természet végső egyszerűségét és harmóniáját.

A természettudományban a fizikai kép gyakran sokkal fontosabb, mint a jelenséget leíró matematikai formulák.

A természet kimeríthetetlen és korlátlan lehet még akkor is, ha működése csak néhány alapelven nyugszik.

Az érzelmek távolról sem az emberi lét csúcspontjai, hanem valójában csak az evolúció melléktermékei. Egyszerűen fogalmazva, az érzelmek a javunkra vannak. Segítették a túlélést az erdőben, de még ma is segítik az eligazodást az élet útvesztőiben.

Tudósok nélkül nincs jövő.

Elég furcsa élet lehet nem tudósnak lenni. Élni a napokat, mit sem sejtve arról, avagy nem is érdeklődni az iránt, honnan ered a levegő, honnan a csudából kerültek a csillagok az égre, vagy milyen távol vannak tőlünk. Én személy szerint tudni akarok.

A valódi tudomány fontos ismérve, hogy a fizikát nem valamiféle népszerűségi verseny és nem is a The New York Times szerkesztősége határozza meg, hanem a gondos kísérletezés.

A művészek és fotográfusok leghőbb vágya volt, hogy a zseni arcát megörökítsék, olyannyira, hogy egyszer egy űrlapon a foglalkozása rovatba Einstein azt írta: modell.

Kérjünk meg egy idegen bolygóról érkezett lényt, hogy próbálja megfejteni a sakkjáték szabályait pusztán a játék megfigyelése alapján. Egy idő után a földönkívüli pontosan tudni fogja, milyen szabályok szerint kell lépni a gyaloggal, a futóval vagy a királlyal. A játék szabályai végesek és egyszerűek. A lehetséges játszmák száma azonban tényleg csillagászati. Hasonlóképpen, a természet játékszabályai ugyancsak véges számúak és egyszerűek lehetnek, de a szabályok alkalmazása kimeríthetetlen lehet.

A sors hibáztatása helyett el kellene fogadnunk azt, amik vagyunk, és álmainkat a lehetőségeinkhez szabottan megpróbálni valóra váltani.

A munka nemcsak szerkezetet és rendezettséget ad életünknek, hanem biztosítja nekünk azt, hogy büszkék lehessünk magunkra, lássuk az eredményeinket és megkapjuk a beteljesülés érzetét.

Szerelem nélkül elveszettek, gyökértelenek és üresek vagyunk. Szerelem nélkül a saját földünkön sodródunk, és senkihez sem tartozunk.

Matematika nélkül ahelyett, hogy aktív résztvevői lennénk, csak passzív megfigyelői lehetünk a természet táncának.

Noha én azt hiszem, hogy mindannyian tudósnak születünk és azok is vagyunk gyerekként, felnőttként nem mindannyian folytatjuk ezt a szerelmet. Ennek egyik oka, hogy a matematika kőfalaival kerülünk szembe.