Az emberi lehetőségek határán alázattal el kell ismernünk a sors hatalmát.

A lélek fájdalmai ellen nincs orvosság.

Csak azt kell tenni, ami fontos, csak azt kell szeretni, akit szeretni akar az ember, és az ég szerelmére, nem szabad jelentéktelen dolgokra fecsérelni az időt. Ahhoz túl rövid az élet.

A szerelemnek nincs sok helye egy olyan házaspár életében, akik lényegében azzal vannak elfoglalva, hogy néma önsajnálatban rágódjanak a sorson és kételkedjenek az igazságban.

Hogyan foghatta meg egymás kezét két olyan ember, akik a szakadék szélén éltek, és állandóan a lezuhanás veszélye fenyegette őket, ha mindig attól kellett félniük, hogy az egyik magával rántja a másikat?

Hogyan is tudhatná egy gyerek, hogy mi a halál, ha még az életet sem ismeri? Jakob gyors széllel tűnt el. Egy gyengéd lehelettel, nem tolakodóan, hanem szerényen, amilyen ő maga volt. Mint egy kis pillangó, mely odaül, ahol épp tetszik neki, azután elrepül örökre, mintha soha nem is létezett volna. Elfújta a természet szeszélye, átlátszón és könnyedén, és talán tényleg álruhás angyal volt, aki most a hetedik mennyországból vigyáz ránk.

A könnyek jöttek, ahogy jöttek, miért kellene védekeznem ellenük? A sírás azt jelenti, hogy őszinték vagyunk. Őszinték saját magunkhoz.