Az embernek nem azt kell keresnie, hogyan lehet szent vagy bűnös, Isten vagy Ördög, hanem azt, hogyan lehet ember és hogyan szeretheti meg saját emberségét.

Eszembe jutott, talán Isten elaggott már, elvesztette emlékezetét, s nem tudja, miért is teremtette az embert a földre. Önfejű lett és szeszélyes. Megőrizte fölöttünk hatalmát, de többé már nem vonzódunk hozzá. És hol az ő fia, akinek meg kellett volna váltania minket? Talán Isten terve nem is annyira rejtélyes és érthetetlen számunkra: egyszerűen csak gonosz? Talán mindannyian, akármik vagyunk és akárhogy élünk, eleve elkárhoztunk? Hát nincs értelme az életnek?

A pokolban azzá válsz, amitől a legjobban félsz. A mennyekben az lehetsz, amit a leginkább szeretnél.

Régen megtanultam már, hogy megelégedjek a saját társaságommal, így nem éreztem a másokat gyakran kínzó magányt.

A gonosz álruhában él csak igazán.

Sokszor az emberek azért küzdenek a legelszántabban, hogy megőrizzenek egy illúziót, és azokat ítélik el, akik megkérdőjelezik azt.

Semmi se tehet egy embert dühösebbé, mintha rájön, hogy önmagát csapta be.