Minél tovább élsz, annál nehezebb megragadni a pillanatot, minden egyes betoppanó pillanatot. Nem a múltban vagy a jövőben élni, hanem ténylegesen itt.

A történelem körülvesz minket. Csak rá kell döbbentenünk az embereket. Ezáltal értjük meg, hol élünk.

Nem választhatod meg, hová születsz, ki nem hagy el... alig dönthetsz valamiről. Az életnek ugyanolyan állandó tényezői vannak, mint a történelemnek. Mégis akad benne hely választási lehetőségnek, döntéseknek.

A múlt nem külön rekesz, hanem sok-sok hely egyszerre.

Minden egyes pillanat egy jövőbeli alapjául szolgál. Egyetlen rossz kanyar, és eltévedsz. Amit ma teszel, megmarad, visszatér. Semmi sem múlik el büntetlenül.

Ha kellően sokáig élünk, a végén elfogynak a gyerekkoraink.

Amik vagyunk, és amit tenni szeretnénk, két különböző dolog.

Nem kell félni a változástól, de nem kell feltétlenül üdvözölni sem, ha nincs mit veszítenünk. A változás tulajdonképpen maga az élet. Az egyetlen állandóság, amit ismerek: a változás.

A múltat képtelenség teljesen lezárni. Legfeljebb elfogadni lehet.

A múlt sosem tűnik el, csak rejtőzködik.

Az igazság egy egyenes, amit néha el kell görbítenünk.

A hit néha éppen annyit ér, mint a tudás.

A képtelenség nem más, mint az elképzelhető, amit egyelőre még elképzelhetetlennek találsz.

Annak útja-módja, hogy egy képtelen dolgot elképzelhetővé tegyünk, nem logikán meg okoskodáson keresztül vezet. Dehogy. Csakis azáltal képzelhető el, hogy hiszünk benne. A hit maga a módszer.

A legrosszabb dolog a világon az, ha elveszítjük azt, akit szeretünk. Olyan, mintha egy láthatatlan verembe esnénk, és csak zuhannánk, zuhannánk és sose lenne vége. A világot ugyanis azok teszik barátságos és biztonságos hellyé, akiket szeretünk, és ha hirtelen örökre eltűnnek, semmi sem tűnik többé barátságosnak és biztonságosnak.