A közelmúlt technikai fejlődése lehetővé teszi belső bizonytalanságaink példátlan ámokfutását. Minél nagyobb szabadságot kapunk az önkifejezésre, annál inkább szabadulni akarunk attól a kötelességünktől, hogy dűlőre kelljen jutnunk valakivel, aki esetleg nem ért egyet velünk, vagy valamiért idegesít. Minél több lehetőségünk van megismerni eltérő véleményeket, annál jobban kiborít, hogy ilyen vélemények egyáltalán létezhetnek. Minél könnyebb és gondtalanabb az életünk, annál inkább úgy érezzük, hogy előjogunk van még jobbat követelni.

A legtöbb ember a legtöbb dologban meglehetősen átlagos. Ha egy valamiben kivételesek vagyunk, akkor is lehetünk sok más dologban átlagosak, vagy talán még az átlagot sem érjük el, mert ilyen az élet. Ha igazán nagy akarsz lenni valamiben, arra irdatlan mennyiségű időt és energiát kell szánnod. Mivel pedig az embernek csak korlátozott mennyiségben áll rendelkezésére az idő és energia, kevesen leszünk igazán kivételesek egynél több dologban, már ha egyáltalán. Nyugodtan kijelenthetjük: statisztikailag nem valószínű, hogy ugyanaz a személy páratlan teljesítményt nyújtson az élet minden területén, vagy akár több területen. A briliáns üzletemberek gyakran elkúrják a magánéletüket. A nagyszerű atléták gyakran sekélyesek, és olyan ostobák, hogy felfelé sikítanak a hullámvasúton. Sok híresség valószínűleg olyan dinnye az élet dolgaiban, mint azok a népek, akik tátott szájjal bámulják őket, és majmolják minden lépésüket. Az emberiség zöme roppant átlagos, de csak a szélsőség kap hírverést.

A lelki egészség titka a testi egészségéhez hasonlóan annyi, hogy megeszed a zöldséget - vagyis elfogadod az élet sótlan és elcsépelt igazságait, például hogy "a tetteid tulajdonképpen nem is olyan fontosak az összképben", és "az életed nagyobb része unalmas és érdektelen lesz, és ez így oké". Ez a zöldségdiéta elsőre rossz ízű lesz. Nagyon rossz ízű. Viszolyogni fogsz tőle. De amint megetted, a szervezeted megerősödik és felpezsdül. Elvégre megszabadultál az örökös nyomástól, hogy neked kell a következő világhírességnek lenned.

Az önismeret olyan, mint egy hagyma. Több rétege van, és minél többet hántunk le, annál valószínűbb, hogy a legalkalmatlanabb pillanatokban sírva fakadunk.

Az élvezet nem oka, inkább velejárója a boldogságnak.

Hosszú távon a maratont lefutni nagyobb öröm, mint felfalni egy egész csokoládétortát. Gyereket felnevelni nagyobb öröm, mint a videojátékot nyomkodni. Nadrágszíjat összehúzni és barátokkal közös kisvállalkozást beindítani nagyobb öröm, mint új számítógépet vásárolni. Ezek a tevékenységek sok stresszel járnak, fáradságosak és gyakran kellemetlenek, valamint folyamatosan szállítják a problémákat, ennek ellenére életünk legjelentőségteljesebb és legboldogabb pillanataival ajándékoznak meg. Kínnal, harccal, sőt haraggal és reménytelenséggel járnak - ám amint egyszer megvalósítottuk őket, párás szemmel idézzük fel emléküket az unokáknak.

Azok az emberek, akik rettegnek attól, hogy mások miket gondolnak róluk, valójában mindig attól rettegnek, hogy azokat a rohadt dolgokat kell látniuk mások szemében, amiket ők gondolnak magukról.

Tudatosan vagy öntudatlanul mindig mi felelünk a tapasztalatainkért. Nekünk kell felelnünk értük. Ha úgy döntünk, hogy tudatosan tartózkodunk életünk eseményeinek értelmezésétől, az is egy értelmezés. Ha úgy döntünk, hogy tudatosan nem reagálunk életünk eseményeire, az is egy reagálás.

Sok ember hibáztatható a boldogtalanságodért, de ugyanezért kizárólag te vagy a felelős. Ugyanis mindig neked kell döntened, hogyan látod a dolgokat, hogyan reagálsz rájuk, hogyan értékeled őket. Mindig te választod meg a mértéket, amely szerint az élményeidet értékeled.

A pókerben az a szép, hogy bár mindig figyelembe kell venni a véletlent, a hosszú távú eredményeket nem a szerencse határozza meg. Valaki kaphat rémes handet, de legyőzheti azt, aki príma lapokat kapott. Természetesen az, akinek jó a handje, nagyobb eséllyel nyerhet a partiban, de végső soron a győzelmet az határozza meg - igen, kitaláltad! -, hogy a játékosok miként választanak a játszma során. Az életet ugyanígy látom. Mindenki megkapja a lapokat: van, aki jobbakat, mint mások. És bár lehet ragaszkodni a lapjainkhoz és azt érezni, hogy kiszúrtak velünk, az igazi játék abban rejlik, hogyan variáljuk a kártyákat, milyen kockázatokat vállalunk, milyen következményekkel vagyunk hajlandók együtt élni. Az emberek, akik következetesen a legjobb döntéseket hozzák a változó helyzetekben, előbb-utóbb előrejutnak a pókerben és az életben. És nem szükségszerűen ők kapták a legjobb lapokat.

Senki sem képes úgy végigmenni az életen, hogy távozásáig ne szedjen össze néhány sebet.

A fejlődés örök ismétlés. Ha tanulunk valami újat, nem a "rossztól" lépünk tovább a "jóhoz", hanem a rossztól haladunk a kevésbé rossz felé, és a tanulás segít tovább a még annál is kevésbé rosszhoz, és így tovább. Örökösen úton vagyunk az igazság és a tökéletesség felé, anélkül, hogy valaha is odaérhetnénk.

Tulajdonképpen nem is tudjuk, mi a pozitív és mi a negatív élmény. Életünk legnehezebb, leggyötrelmesebb pillanatairól kiderülhet, hogy ezeknek volt a legfontosabb szerepük a jellemfejlődésünkben. Ne bízzunk a saját elképzelésünkben a pozitív/negatív élményekről, hiszen csak annyit tudunk biztosan, hogy az adott pillanatban mi fáj és mi nem, az pedig nem sokat ér!

Átélünk valamit. Alig pár nappal később már kissé módosult formában emlékszünk rá, mintha súgott szavakat értettünk volna félre. Aztán elmeséljük valakinek, és pár helyen ki kell töltenünk a hézagokat a saját fantáziánkkal, hogy legyen értelme a dolognak, különben még bolondnak néznének. Utána el is hisszük ezeket a kis lelki hézagpótlásokat, és legközelebb így adjuk tovább. Csakhogy ez nem igaz, ennélfogva az élő beszédben még jobban eltorzul. Egy évre rá részegen meséljük el a sztorit, úgyhogy még tovább szépítünk rajta - oké, őszintén szólva az ujjunkból szopjuk legalább az egyharmadát. Egy héttel később már józanok vagyunk, csakhogy nem akaródzik bevallanunk, mekkorát hazudtunk, vagyis ragaszkodunk a sztorink átdolgozott és bővített szeszközi változatához, és öt évvel később a mi úgy-éljek, itt-süllyedjek-el-ha, az-édesanyám-sírjára sztorinknak legfeljebb 50%-a igaz. Mindenki megcsinálja. Te is, én is. Akármilyen becsületesek és jó szándékúak vagyunk, folyamatosan félrevezetjük saját magunkat és másokat is, és erre nincs más okunk azon kívül, hogy az agyunkat hatékonyságra, és nem pontosságra tervezték.

Ha úgy érzed, hogy egymagad állsz szemben az egész világgal, lehet, hogy csak saját magaddal állsz szemben.