Az idő elmossa azt, ami elválasztott minket, és mindent átformál.

Az ember vagy rögtön meghal, vagy csak később, de semmiképpen nem menekül.

Elcsépelt, az ösztön diktálta szavak, csak ennyi marad az épeszű embernek, aki nem lát jövőt maga előtt.

A valóságos életben is felejtünk, hagyjuk elillanni a dolgokat, válogatunk köztük, érzelmeinkre hagyatkozunk.

A túlélés érzéketlenné tesz mások könnye iránt. Különben belefulladnánk.

Meg kell öregedni ahhoz, hogy eljussanak hozzánk szüleink gondolatai.

Az már majdnem maga a boldogság, ha az ember tudja, mennyire boldogtalan lehet.

Az ember egész életében érzi, hogy honnan tért vissza.