A színház fura műfaj, itt nincsenek független vagy állandó értékek: mindig másokkal együtt érvényes az, amit én éppen csinálok. Nélkülük nem megy. Örökösen változó, kiszámíthatatlan, mindig van benne izgalom. Attól még, hogy én ma jó voltam a színpadon, nem jelenti azt, hogy holnap is az leszek... az is csak pillanatokra érvényes, ha azt érzem, igazán remekül összejött egy-egy előadás, a többiekkel és a közönséggel is működött a láthatatlan kémia.
Késznek szerintem sem emberileg, sem színészileg nem fogom magam gondolni soha, és őszintén szólva baj-szagúnak is érezném, ha egyszer ilyesmi megtörténne velem. Biztos vagyok benne, hogy ha még nyolcvanévesen is színpadon leszek, ugyanolyan kérdésekkel és bizonytalansággal állok majd neki egy szerepnek, mint most, és akkor is azt fogom érezni, hogy nem tudok az egészről semmit.