Az, hogy egyszerűen tudjon írni az ember, bátorság kérdése is, mert nagyon könnyen le lehet bukni, ha ellenben bonyolult fogalmi és elméleti nyelvvel bástyázza körül a mondandóját, könnyen elbújik benne a hülyeség.

A semmivel
naponta szembenézek.
Didergő meztelen szivem
nem védi rég igézet.
Ember vagyok. Szem és tudat,
ki lát, hall, érez, eszmél.
Tudom, hogy sokkal boldogabb,
ha együgyűbb lehetnék.
Légy ölelő part, menedék
veszendő életemben,
kevés, ha nem lehetsz elég,
de mégse hagyj el engem.

Az ember addig él amíg
tartaléka marad a hitre
míg fel nem éli érveit
meghajszolva és bekerítve.

Az emberség - ugyan hányunkban ég
szellem, tisztesség s más efféle szesz?
A tülekvők közt egy-kettő akad,
aki nemünk nevére érdemes.

Ha nem lakna lélek vagy elme,
ha nem szaggatna annyi kétség,
ha nem várnám mindig hiába
a bizonyosság illetését -

Az ismeretlen nagy hegyekre
hideg homályt áraszt a katlan.
A forrás tükre összetört,
hajdani arcunk láthatatlan.

Sokféle volt és kísértő az Éden.
Zengett-zúgott szép fáival köröttem
az érthetetlen isten tenyerében.

Egyre megy, milyen szándékból, miért lett
szívünkön, önszívünk ellen, a vétek,
ha kívülünk nőtt, ha bennem, ha benned,
mit ér latolni: ha mégis, ha mégsem,
ha, oktalan, megmárt a szenvedésben,
ha két önzés egymásnak szegülése
foglalja el helyét a szerelemnek?

S hogy ott álltunk az elhagyott
paradicsomban társak,
szerettem volna szólni, hogy
nincs hozzád joga másnak.