Azt szeretjük, aki az önkívülettel határos, alaptalan pánik állapotba juttat el minket.
Az elvétett szavakból és mozdulatokból végül összeáll egy ember. Nem az a bizonyos, akit szeretünk, hanem egy másik. Akit szeretünk. S megkezdjük keserves küzdelmünket, hogy egyesítsük e kettőt. A vágy gyakran elmossa a határt a két ember között, hogy aztán a kihűltség perceiben annál mélyebbnek érezzük a szakadást.