Kelet-Európa jelene annyira töredezett, rendetlen és kaotikus, hogy maga az emlékezettel való foglalatoskodás is csak a rendezetlenség káoszát erősíti.
Sokkal érdekesebb egy hamis képpel nekivágni az útnak, mint egy igazzal. Az igazság unalmas és közhelyes, s ha ez igaz, akkor az utazás is puszta ismétlése volna a jól ismert frázisoknak, amit egy nép lelkére akasztottak.
Aligha akad izgalmasabb a hűlt helyeknél. Luk az úttesten, luk a földeken, utcákon; aztán hirtelen ott terem a rongyokon a gazdagság, étel az abroszon, a dús növényzet, erdő, víz, zuhatag és a hegyek, csupa ékszer. Egyszer csak ott a semmin a valami.
Milyen tágas a világ, ha az egyik legkisebb pontjából kinézünk! És milyen kicsi, ha a világtérkép legnevesebb pontján állunk!
Mindig akad egy hajszál, ami megmenti a dolgokat.
A csempészek többet kirándulnak, mint egy író, és többször mennek terepmunkára, mint az antropológusok.
A titkok láthatatlanok a fejekben. A titoknak természetéből fakadóan nincs szüksége felderítőkre.
A lelki üresség két év múlva is üresség, csak máshogy hat.
A haláltól félünk, de a sírkövektől mindenkinek kéjes izgalom ül az arcára. Mintha keresztrejtvényt fejtenénk.
Ahol bizonytalan a jelen és biztos nincs jövő, ott van a legtöbb játék, mert nincs mit elveszíteni. A játékteremben a világ olyan, mint odakint, csak sűrűbb, tömörebb, izgalmasabb, és nehéz kilépni belőle.
Mikor megkérdezték, mi leszek, ha nagy leszek, azt mondtam, iskolás.
Minden embernek van legalább egy tanár az életében, aki megkeserítette az iskolaéveit, akit mindig gyűlölni fog.
Az unalom, mondhatni, egyáltalán nem semmi; gyúlékony anyag, alattomos érzés.
A múlt mindenhol erősebb kísértet, mint a jelen szellemei.