Raven mindenkinek odaadta magát, remélve, hogy az izzó vágy, amit a férfiszemekben látott, egy nap gyengéd szerelemnek adja át a helyét. De soha nem így lett, és minden férfi ugyanúgy hagyta el: azzal, hogy a fejéhez vágta, hogy milyen jéghideg, komoly és merev. Nem látták, ez a merevség csak abból a félelemből fakad, hogy valaki megint elárulja. Nem értették, hogy azért olyan komoly, mert a szerelem annyira fontos dolog a számára. És nem jöttek rá, hogy a jégpáncél alatt tűz lobog.

Megvolt mindene: pénz, elegáns ruhák és csillogó ékszerek. De a kemény munkával szerzett gazdagság nem hozott neki boldogságot, s nem jelentett belépőt sem a barátság, sem a szerelem köreibe. Egyedül volt, magányos és kívülálló.

Nicknek állandó harcot kellett vívnia önmagával, nehogy belefeledkezzék a hívogatóan szép szempárba... és gyöngéden magához vonja a testét... és elmesélje neki minden titkát... és hogy sérült lelkéből elkergesse azt az őrült, mégis csodás gondolatot, hogy Elizabeth mellett még a lehetetlen is lehetséges volna.

Csupán annyi tűnt volna fel, hogy még visszahúzódóbb, mint általában és ha valakinek sikerült volna áttörnie a némaság falait, és szóra bírnia, akkor sem mondta volna meg, miért iszik: hogy mielőbb elzsibbassza a fájdalmat, elfeledje az emlékeket, és elmeneküljön a rémálmok elől, amelyek még a legszebb napokon is örökké ott lebegtek felette.

Lehetséges, hogy szeressenek bennünket olyannak, amilyenek vagyunk, bármilyen szégyenletes titkok és bármilyen sötét árnyak rejlenek is a múltunkban, és a szerelemben el lehet dobni a maszkokat és az álarcokat.

Mindig elárasztották ékszerekkel, de virágokkal soha. Pedig a virág sokkal többet jelentett volna neki. Ám valahogy ösztönösen megérezhették, hogy ő nem olyan, mint egy virág. Sokkal inkább gyémánt és nem rózsa. Csillogó jéghidegség árad belőle, és nem illatos törékenység. Soha egyetlen férfi sem küldött neki rózsát.

Azt hiszem, azért vészeltem át minden érzelmi vihart, mert annyi szeretetet kaptam gyerekkoromban. A szüleim szeretete óriási önbizalmat adott, és soha nem fogom elfelejteni azt a rengeteg boldogságot, amiben gyerekkoromban részem volt.

Egyszerűen nem értettem, hogy mi történt Granttal, miután összeházasodtunk. Minden kedvesség és figyelmesség eltűnt belőle. Próbáltam rájönni, hogy mit rontottam el, igyekeztem visszaszerezni a szerelmét, amiről azt hittem, hogy igazi, pedig csak színjáték volt.

A szerelem veszélyes dolog; lebegés, aminek csakis hatalmas zuhanás lehet a vége, zuhanás a fájdalomba, az elhagyattatásba és magányba.

Ismét elölről kell kezdnie mindent. Nem érzett örömteli várakozást az új kezdet miatt, nem voltak csillogó reményei. Minden egyes alkalommal egyre nehezebb volt az újrakezdés, mert tovább kellett hurcolnia magával még egy kudarc ólomnehéz terhét, újabb és újabb bizonyítékát annak, hogy őt képtelenség szeretni.

Éles fény vetült az emlékképre: tisztán látta maga előtt a hollófekete hajú kislányt, aki valamikor volt, a kislányt, aki olyan kétségbeesetten vágyott rá, hogy legyen valaki, csak egy valaki, aki segít neki, megvédi és szereti.

Hogy szeretlek-e, Raven? Téged?! Az olyan lenne, mintha egy jégtömböt szeretnék. Nem, még csak nem is olyan, mert a jég idővel megolvad, de te, te soha.