A szerelem első látásra... az életveszélyes. Csak a mesevilágban működik.
Manapság már nem könnyű kideríteni, hogy kiben lehet megbízni.
A nagy megpróbáltatások és elviselhetetlen szenvedések időszakában segítségért lehet fordulni a szellemek seregeihez, hogy avatkozzanak be az ember dolgaiba.
Emlékeznünk kell a halottakra, azokra, akik az életüket adták másokért. Ez a vidék épp eleget szenvedett a hódítások és háborúk során. És ha nem emlékszünk az elődeinkre, akkor arra vagyunk kárhoztatva, hogy elkövessük ugyanazokat a tévedéseket, amiket ők. Akkor csak vakon tántorgunk az erdőben.
A történelem rálátást kínál a dolgokra. Megértést. Az utánunk jövő nemzedékek sokkal világosabban láthatják a mi korunkat. Persze, csak ha akarják. Visszatekintve érthetőbbé válnak még az olyan dolgok is, hogy mitől tartott két hétig, két hónapig, két évig vagy akár kétszáz évig egy háború. Az utódaink már világosabban fogják látni, hogy a döntéseink közül melyik volt a helyes, és melyik a helytelen. Amikor tombol a harc, akkor még a legjobb emberek sem mindig tudják, mi a jó és mi a rossz.
Vannak szerencsés emberek, akik csak fekete-fehérben látják a világot. Mások viszont azt is látják, hogy ugyanazokat a dolgokat és eseményeket sokféleképpen lehet értelmezni.
A sziklák leomlanak, a köveket kibányásszák, a folyók megváltoztatják medrüket, az erdőket pedig néha teljesen eltüntetik a favágók. De a hegyek, azok nem változtatgatják a helyüket és a formájukat. A Pireneusok most is pontosan ott van, és pontosan ugyanúgy néz ki, mint évszázadokkal ezelőtt.
Mindennek eljön az ideje. Csak haladjunk tovább a magunk által kijelölt úton, és mindent el fogunk érni.
Minden lány erre vágyik. Férjhez menni, egy szép kis házban feleségnek lenni, és elbajmolódni a gyerekekkel.
Mindenki rákényszerül kisebb-nagyobb megalkuvásokra. Nem fekete-fehér a világ, hanem számtalan színárnyalata van. Mindenki boldogulni akar valahogyan. Sokan gondolják azt, hogy nem nagy baj, ha közlünk ezt-azt a szomszédról, vagy leadjuk a fülest a rendőrségnek, ha ettől jobban jár a családunk. Vagy azzal hitegetik magukat, hogy amit ők csinálnak, annak úgy sincsenek komoly következményei. Csakhogy az apró megalkuvásokból és árulásokból lassanként jó nagyok lesznek, és ettől bizony szét tud rohadni egy ember erkölcsi tartása. Ez ilyen egyszerű. Bármi is az indíték vagy a fenyegető veszély, semmilyen körülmények között nem szabad elárulni a barátainkat.
Nem a mi dolgunk megítélni, hogy Isten miképpen működik a világban.
A világon mindennél jobban szerettem őt. Csak éppen nem fogtam föl, milyen drága kincs is a szerelem, és mennyire törékeny, egészen addig, amíg össze nem törtem a saját két kezemmel.