Politikai sarlatánok imádják a gyűlöletbiznisz kurrens termékét. Könnyű eladni a piacon. Félelemre, zsigeri gyűlöletre, tudatlanságra játszani politikai extraprofittal kecsegtet.
Hogy nevezzük azt, amikor rendőrök rendezik csoportokba a zöldhatáron az embereket, és segítik őket a határsértésben, akik ezáltal "illegálisak" lesznek, majd hirtelen egy kézzel írott papír hetvenkét órára legálissá teszi őket; persze nem mindenkit, hiszen ezeknek a kézzel nyomtatványt kitöltő rendszereknek a világon mindenhol sajátja, hogy maguk lesznek a szűk keresztmetszet. Így akinek nincs papírja, az is felnyomja magát a vonatra, buszra száll vagy taxiba ül, attól függően, hogy melyik kasztjához tartozik ennek a szürreális világnak, hiszen nincs ellenőrzés, mert akkor rögtön lelepleződne a nagy hazugság egy kis darabkája. Aztán egy határral később újra végigcsinálja ezt, és végül elér álmai földjének külső határához, ahol a legnagyobb hazugság fogadja, amit tulajdonképpen nem ellene építettek, de ő ezt nem tudja, mert kicsit fél, és azon töri a fejét, hogy fogja megmászni, vagy átbújni alatta, vagy valamit csinálni, mert az nem lehet, hogy ilyen közel a célhoz egy kerítés megállíthassa.
Ez a világ elég szar hely lett, persze most Szíria éppen szarabb, mint Magyarország, de könnyen elképzelhető, hogy ez a különbség csak időleges.
Ha véget ér bármilyen háború, jön az építőipari boom.
Olyan ez a menekültválság belülről, mint valami élő organizmus. Kapuk, lehetőségek zárulnak be, és újak nyílnak.
Képesek leszünk-e azok maradni, akik sok-sok vér és veríték árán, évszázadok alatt itt a nyugati féltekén lehettünk, a vitáink ellenére? Meg tudjuk-e őrizni annak a világnak ezt a részét, amivé a felvilágosodás tette, elhisszük-e, hiszünk-e még a modern kor legjelentősebb szellemi áramlatának rezüméjeként itt maradt általános emberszeretetben, megmarad-e az emberi méltóságba, az emberi jogok egyetemlegességébe vetett hitünk, tudjuk-e még azt mondani, hogy minden embernek emberi élet jár, vagy hagyjuk, hogy elmerüljünk a sötétségben, amit ránk kényszerítenek, és puszta kényelemből engedjük, hogy helyettünk gondolkodjanak és uralkodjanak felettünk?
Bocsánatot kérek mindenkitől, de Európa, ez az elit Európa, néha tényleg azt a benyomást kelti, mintha egy két generáción keresztül unokatestvéri ágon házasodott arisztokrata család félhülye gyerekének a szerepét osztották volna rá.
Az embernek két füle van és egy szája. Ez pedig világos üzenet. Kétszer hallgass, egyszer beszélj!
Ha kilépsz az ajtódon, átléped a küszöbödet, magad mögött hagysz mindent, senki leszel. Senki.