Akkoriban a nagy háború előtt még nem volt teljesen mindegy, hogy egy ember él-e vagy meghalt. Hogyha valaki a halandók sorából kihullt, nem lépett azonnal egy másik a helyére, hogy a halottat elfeledtesse, hanem a helyén hézag maradt.
Mindennek, ami nőtt, sok idő kellett a növéshez. És mindennek, ami elpusztult, sok idő kellett, hogy elfeledjék. Az emberek abban az időben emlékeikből éltek, mint ahogy ma abból a képességünkből élünk, hogy gyorsan és erélyesen el tudunk felejteni mindent.