Magányos dolog a gyász. Nem számít, hányan gyászolnak velem, újra egy börtöncellában érzem magam. Még amikor próbálnak megnyugtatni, akkor is érzem a köztünk lévő falat, amit ez a rettenetes esemény vont közénk, hogy teljesen elszigeteljen mindentől.

Mindig jönnek újabb apró emberi lények, akik még életük történetének első mondatát írják. A születések folyamata olyannyira emlékeztet a futószalagra, hogy mindig meglep, ha valami megállásra és tűnődésre késztet.

A barátaid ellened fordulhatnak, de tudod, mi a jó abban, hogy van testvéred? Örökké tart.

Nem nagy kár elveszteni egy csatát, ha megnyerjük a háborút.

A büszkeség álnok bestia: a sárkányok álmát alussza a szívünkben, hogy akkor üsse fel a fejét, amikor a legkevésbé kéne.

Az élet megy tovább. Mi mást tehetnénk, mint hogy mi is vele megyünk?

Tudod, mi a legnehezebb az anyaságban? Hogy többé nem marad időd gyereknek lenni.

Elvonjuk figyelmünket az idő múlásáról. Beletemetkezünk a munkánkba. Távol tartjuk a kártevőket a palántáinktól. Feltöltjük a benzintankunkat és az egyenlegünket, elvégezzük a nagybevásárlást, hogy a felszínen minden hét egyformának tűnjék. Azután egy nap körülnézünk, és kiderül, hogy a kicsikénkből férfi lett. Belenézünk a tükörbe, és ősz hajszálakat látunk. Rájövünk, hogy kevesebb van hátra, mint amennyit eddig éltünk. S akkor arra gondolunk: hogy történhetett meg ilyen gyorsan? Tegnap még ki se szolgáltak a kocsmában. Tegnap még pelenkáztam a fiamat. Tegnap még fiatal voltam. Amint beüt a felismerés, pörögni kezd a számláló. Mennyi időm maradt? Mennyi mindent zsúfolhatok bele?

Ha az ember leszegett fejjel halad az úton, nem nagyon izgatja, mikor jön a szakadék.

A barátság csak illúzió. Minden szilárdnak hitt kapcsolatról kiderül, hogy csak köd és füst, de ha mögé nézünk, talán felismerhetjük, hogy életünk szilárd alapját azok alkotják, akiknek a jelenlétét maguktól értetődőnek tekintjük.

Vajon hány kivételt kell tennünk, mielőtt rádöbbenünk, hogy az általunk elfogadott igazságok valójában nem igazak?

A tudatlanság is egyfajta kiváltság.

Azért veszítjük el a számunkra fontos embereket, hogy jobban megbecsüljük azokat, akik még megvannak. Nincs más magyarázat. Különben Isten szadista állat lenne.

Hibázni egy dolog, sorozatosan hibázni viszont már más. Jól tudom, aki közel enged magához valakit, aki elhiszi, hogy szeretik, az előbb-utóbb csalódni fog. Próbáljon csak meg az ember támaszkodni valakire, garantáltan pofára esik! A másik csupán éppen akkor nem lesz mellette, amikor a legnagyobb szükség lenne rá. Vagy megbízol valakiben, aki innentől fogva cipelheti a te problémáidat is. Csak önmagára számíthat az ember, így elég gáz, ha maga is megbízhatatlan.

Az elhallgatás éppen olyan bénító, mint az őszinteség.