Akár hisz benne valaki, hogy egy magzat embernek számít, akár nem, az kétségtelen, hogy egy felnőtt nő mindenképpen embernek számít. Még ha a magzatnak erkölcsi értéket is tulajdonítanak, akkor sem kaphat olyan jogokat, amit a nőtől vesznek el, aki hordozza. Talán a kérdés nem is az, hogy mikortól számít embernek a magzat, hanem az, hogy mikortól nem számít embernek a nő?

Nem hozhatunk törvényeket vallási alapon, amikor a vallás mindenkinek mást jelent. Marad tehát a tudomány. A reprodukcióról szóló tudományos tények bizony tények. A fogantatás, az fogantatás. Maga dönthet arról, hogy az Istennel való kapcsolatának tükrében ez mit jelent az ön számára... de a törvény az alapvető emberi jogokat képviseli a reprodukció kérdésében is, azaz nem szabadna, hogy többféle értelmezése lehessen.

A törvényhozásnak az a dolga, hogy az embernek joga legyen döntést hozni. Ha ön valamire azt mondja, nem teheti meg, mivel tiltja a vallása, az helyénvaló. De ha ön azt mondja valamire, hogy én nem tehetem meg, mert az ön vallása tiltja, az már probléma.

Senki nem maga választja a szüleit. Bár van, akinek szerencsés lapot oszt a sors.

A törvények vagy feketék, vagy fehérek. A női sorsok viszont ezerfélék.

Ha egymás becsmérlése helyett nyíltan és őszintén beszélgetnénk, talán nem az ellenséget, hanem a tökéletlen földi halandót látnánk a másikban. Elvégre mindannyian jót akarunk, csak mindenki a maga módján.

Hihetetlen, hogyan nézhetünk egész életünkben a tükörbe, és hihetjük azt, hogy tisztán látunk. Azután egy nap, amikor lehántjuk a képmutatás szürke foncsorát, hirtelen rádöbbenünk, hogy sosem láttuk magunkat igazán.

Amennyire szeretünk valakit, annyira vagyunk képesek gyűlölni is. Olyan ez, mint egy kifordított zseb. Viszont ha ez igaz, akkor az ellenkezőjének is annak kell lennie.

Az előítélet kétirányú utca. Vannak, akik szenvednek tőle, és vannak, akiknek hasznot hajt.

A gyűlölet olyan, mint egy drog, és mint minden drog, idővel nem ad semmit.

Akárhányszor engedünk el valakit, mindig ugyanannyira fáj.

Vannak, akik azt tartják, hogy ha valaminek nincs neve, az megszűnik létezni.

A szavai úgy hullanak közénk, a járdára, mint a kövek. Csaknem beszakad a járda.

Az idő optikai csalás - korántsem olyan kimért és állandó, mint gondolnánk.

Vannak esték, amikor az embernek jólesik, hogy van mellette valaki széles e világban.