Rájöttem az igazi boldogság titkára, Apókám, és ez az: hogy az ember a jelenben éljen. Ne bánkódjék a múlton, ne építsen túlságosan a jövőre, de élvezze és használja ki a jelent a legfokozottabb mértékben.

Az ember legnagyobb kincse a képzelőerő. Az teszi az embert képessé arra, hogy beleélje magát mások helyzetébe, együttérzővé és megértővé váljék. Ezért kellene fejleszteni a gyerekekben ezt a tulajdonságot.

Azt hiszem, nem fogok bejutni a mennyországba. Annyi minden jóban van részem már itt a földön, és annyi nagyszerű dolog történik velem, hogy nem is volna igazságos, ha azután is csak jó következne.

A "szegények ládájából" kerültek ki akkori ruháim. Ezek olyan viseltes ruhák voltak, melyeket a jómódú lányok adományoztak az iskolának. El sem képzelheted, mennyire féltem ezekben a ruhákban az iskolában megjelenni. Meg voltam róla győződve, hogy éppen a mellé a lány mellé kerülök, aki előttem a ruhát viselte, és most suttogva újságolja a többieknek, akik titokban csúfolódnak rajtam. Az a keserűség, hogy ellenségeim levetett ruháit kell hordanom, állandóan rágta, mardosta a lelkemet. Ha életem végéig selyemharisnyában járhatnék is, ez a seb akkor sem hegedne be.

Nem az élet nagy bajai azok, melyek próbára teszik a jellemet! A nagy tragédiákkal bátran szembenézni és vállalni a szenvedést, az könnyebb feladat, de a mindennapi élet kicsinyes kellemetlenségeit elviselni és mosolyogni rajtuk, az már sokkal nehezebb, ahhoz már erős jellem kell.

A fiatalság nincs összefüggésben az évek számával, csak a lélek frissességével.

A legtöbb ember nem is él, csak rohan. A messzi látóhatáron hunyorgó távoli cél felé igyekeznek, és nagy igyekezetükben annyira kifulladnak és elfáradnak, hogy észre sem veszik a szép, csendes vidéket, amely mellett elhaladnak, és aztán az első dolog, aminek tudatára ébrednek, a saját öregségük, amikor fásultságukban már egészen mindegy nekik az is, hogy elérték-e céljukat vagy nem.

Hézagos tudásunk folytán mindig érezzük, hogy számtalan lehetetlen problémával állunk szemben - de azért mégis meg vagyunk elégedve önmagunkkal, s nagyra tartjuk saját szellemességünket. Nem a nagy örömök azok, amelyek az ember hangulatát irányítják, sokkal inkább a kicsi örömök.

Az alázatosság és lemondás egyszerű tehetetlenség.

Kezdem megérteni, hogy az egész élet csak egy játszma, amelyet olyan ügyesen és jól kell megjátszanom, hogy örömöm teljék benne. Ha vesztek, vállat vonok és nevetek, ha pedig nyerek, ugyancsak nevetek. Bárhogy is van, azon leszek, hogy tréfásan fogjam fel a dolgokat.

Lelkemben a jó tulajdonságok úgy szunnyadtak eddig, mint gyenge hajtások, amelyek dideregve bújnak el a fagy és hideg elől, de a forró napsugár édes melege hamarosan előcsalja, és magasra növeszti őket. Hiszen így van ez mindenkivel! Én nem vagyok híve annak az elméletnek, hogy a balsors, a szenvedés és a csalódás edzi szilárddá a jellemet. Az a boldog ember, aki a szeretet melegén nevelődött. Ez az igazi emberszeretet.

Igazság szerint, ha két ember olyan tökéletesen összeillik, hogy mindig boldogok, ha együtt lehetnek, és mindig elhagyottnak érzik magukat, ha elszakadnak egymástól, nem szabadna tűrniük, hogy bármi a világon közéjük álljon.

Amink nincs, és sose volt, az nem hiányzik - de rettenetesen nehéz később lemondani olyasmiről, amit már megszoktunk.