Meg kell látnunk a csodákat ahhoz, hogy csodák létezhessenek.
Az emberek meghalnak, de a hozzájuk fűződő kapcsolatunk nem enyészik el. Folytatódik, és örökké változik.
A körülményektől függetlenül mindannyian egymás felé tartunk egy ütközési pályán. Talán vannak emberek, akiknek egyszerűen ugyanazon történetben kell szerepelniük.
Nem tudom, miként, de lehetséges, hogy egy festmény mindig ugyanaz, mégis valahányszor ránézünk, teljesen más.
Úgy érzem magam, mintha lassanként szétolvadnék, de ezt is akarom, el akarok tűnni. Hirtelen kedvem támad, hogy telefirkáljam a narancssárga falakat - olyan ábécére van szükségem, amely könyvek kitépett utolsó lapjaiból, leszakított óramutatókból, hideg kövekből áll, és cipőkből, amelyekbe már csak a szél bújik bele.
A fájdalom és a szeretet összetartozik, az egyiket nem kaphatjuk meg a másik nélkül.
A gyász örökké tart. Nem hagy el soha. A részünkké válik, ott van minden lépésünkben, lélegzetünkben.
Bárcsak felkelne a földről az árnyékom, és mellettem sétálna.