Még a legrosszabb álmaid is valóra válhatnak, ha elég hosszan üldözöd őket.

Az életnek nem olyan, a sírhoz vezető utazásnak kell lennie, ahol a lényeg, hogy csinosan, jó karban lévő testtel érkezzünk meg, hanem inkább olyannak, ahol sivító fékekkel, porfelhőt kavarva csúszunk be a célba, teljesen elhasználódva és kimerülve, s hangosan kiáltjuk: "Hű, micsoda menet volt!"

Magam is osztottam a csavargók optimizmusát, miszerint közöttünk is vannak páran, akik tényleg jó irányba haladnak; hogy a tisztességes utat választottuk, és hogy a legjobbjaink mindenképpen megcsinálják a szerencséjüket. Ugyanakkor osztottam azt a baljós sejtelmet is, hogy ez az életmód halálra van ítélve, mi pedig csak színészek vagyunk, akik esztelen bolyongásuk közben magukat szívatják. A két véglet közt feszülő ellentét - egyrészt a nyughatatlan idealizmus, másrészt a küszöbönálló katasztrófa érzete - tartott mozgásban.

Abban a társadalomban, amelyikben mindenki bűnös, az egyetlen bűn, ha valakit rajtakapnak.