Természetes emberi dolog, hogy nem szerethetünk mindenkit egyformán. Vagyis nem érezhetjük mindenki iránt azt, amit a szeretett személyek iránt érzünk. De ez nem jelentheti azt - még ha ellenségünk, rosszakarónk is az illető -, hogy szerencsétlenséget, szenvedést, rosszat kívánunk neki, netán a halálát kívánnánk. Ez nagyon embertelen, erkölcstelen kívánság lenne.

Tovább kell mennünk az úton... akkor is, ha fáradtak vagyunk, akkor is, ha kedvetlenül kelünk fel már reggel, akkor is, ha legszívesebben kifutnánk ebből a világból, mert úgy érezzük, elegünk van mindenből. Ha torkig vagyunk azzal, hogy mindig mindenért meg kell küzdenünk, ha nemes szándékaink fordítva sülnek el... mennünk kell, mert nem tehetünk mást. Mert úton vagyunk. Mert tudjuk, csak az a megoldás, hogy haladunk. Még pillanatnyi reményvesztettségünkben is tudjuk, vándorlásunknak van értelme és célja.

Az élet reményteljes, de ugyanakkor merész vállalkozás. Csak a merészek, a félelmüket és kétségbeesésüket leküzdők tudnak előre haladni, eredményeket elérni. Ha akarjuk, a miénk (is) a jövő.

Méreg a pénz, ha rabbá válunk általa. Méreg a cím, a rang, ha csak önös érdekből akarjuk. Méreg minden emberi kapcsolat is - ha egyoldalú csupán. És ez a méreg lassan, de biztosan dolgozik. És a pokolba taszíthat...