Bizonyos értelemben minden színész későn érő típus, hiszen időbe telik, amíg az életben és a színpadon megszerezzük azt a tapasztalati tőkét, amit kamatoztathatunk.

Nincs veszteség ajándék nélkül, nincs nyereség lemondás nélkül. A választásaink is ezt példázzák. Ha valami mellett döntünk, másnak búcsút intünk. A lényeg, hogy megőrizzük az ambícióinkat, a kíváncsiságunkat, hogy töretlen vágyat érezzünk a világ megismerésére, mert akkor értelmet nyer ez a kettősség.

Mindennek a tehetség az origója.

Kultúránk tesz felismerhetővé bennünket, ezért nagy felelősség, hogy miként ápoljuk, és milyen párbeszédet folytatnak a közönséggel, illetve egymással a művészeti szcéna szereplői.

Emberként és gondolkodó emberként újra és újra föl kell tenni magunknak az alapvető kérdéseket: kik vagyunk, hol vagyunk, miért élünk, és miért úgy élünk, ahogy.

Véghelyzetekben ismerszik meg az emberi minőség; akkor, amikor választás elé állítják az embert.

Közönség nélkül értelmetlen a színház, őértük van az egész.

Kötelességünk meghaladni saját magunkat és túllendülni a konfliktusokon.