Ha az embereknek azt mondjuk, hogy ne foglalkozzanak a nehéz kérdésekkel, és bízzanak mindenben, amit a vallási vezetők mondanak nekik; hogy jobb, ha az érzéseikben bíznak, mint a kritikus gondolkodásra való képességükben; hogy a bizonyíték és az érvek kevésbé fontosak, mint a hit; és hogy a "kétkedő" a "bűnös" szinonimája... nos, akkor kiszolgáltatottak lesznek minden csalóval, tolvajjal, szélhámossal, átveréssel és TV shopos programmal szemben, aki van olyan szerencsés, hogy keresztezze az útjukat.

Ha őszintén szereted Istent, nem kéne, hogy az legyen a célod, hogy minél jobban megértsd őt? Amikor több különböző Istennel kapcsolatos véleménnyel találkozol, nem kellene kérdéseket feltenned, bizonyítékok után kutatnod, és kitalálnod, hogy melyik az az egy, amelyik a legvalószínűbben igaz? Nem tűnik úgy, hogy sértés Istennel szemben, ha úgy teszel, mintha nem számítana? Igen mély különbségek vannak a különböző vallások között, egyáltalán nem magától értetődőek, és nem lehet mindegyiknek igaza. (Jóllehet, ahogy az ateisták szeretnek rámutatni, az viszont lehetséges, hogy mindegyik téved.)

Ha megvizsgálod a világról szerzett tudásunk történetét, egy jól észrevehető mintát találsz. A dolgok természetes magyarázata mindig felváltotta a természetfelettit. Mint egy úthenger. Miért kel fel és megy le a nap? Honnan jön a vihar és a villámok? Miért leszünk betegek? Miért hasonlítunk a szüleinkre? Hogyan jött létre az élővilág komplexitása? És a sort folytathatnám. Ezekre a dolgokra egyszer mind a vallás adott magyarázatot, de ahogy jobban megértettük a világ működését, megtanultuk gondosabban megfigyelni, a valláson alapuló magyarázatokat fizikai ok-okozatra épülő magyarázatok váltották fel. Következetesen. Alaposan. Mint egy úthenger.

Miért van szükség arra, hogy Isten léte mellett érveljünk? Miért akarja Isten, hogy az emberek érveket gyártsanak a léte mellett? Miért nem mutatja csak meg magát, tisztán, egyértelműen, végleg eldöntve a kérdést? Ha Isten valóban létezne, nem lenne mindenki számára egyértelmű?

Ha a dolgok a hívő akarata szerint történnek, az Isten kegyelmének és beavatkozásának a jele; ha nem, akkor Isten útjai kiszámíthatatlanok, és lehet, hogy így akar minket megtanítani valamire, amit nem értünk - nem kérdőjelezhetjük meg az akaratát. Mindegy, hogy mi történik, ki lehet úgy csavarni a dolgokat, hogy alátámasszák a hitünket. Ez az egyértelmű jele a hibás érvelésnek.

Az ösztön és az intuíció is fontos részét képezi az emberi megértésnek és tapasztalatnak, de sosem szabad őket végső válaszként kezelni.

A történelem során soha semmiről nem derült még ki, hogy a vallás adja rá helyes magyarázatot. Miért kellene azt gondolnunk, hogy megfelelő választ tud adni bármire, amit jelenleg még nem értünk?

A gyerekeket pokolról tanítani molesztálás. Csak a halál utáni örök boldogság vagy szenvedés ellenőrizhetetlen képe bírhat rá amúgy szerető szülőket, hogy ilyesmivel ijesztgessék gyermekeiket.

A hitünk befolyásolja, hogy hogyan viselkedünk másokkal, ezért a hit nem csak személyes, de etikai kérdés is.

A gondolat, hogy a bizonyíték nélküli hit erény, nem csak arra készteti az embereket, hogy vakon bízzanak a vallási vezetőikben. Ahhoz is alapot szolgáltat, hogy bárki másban vakon bízzanak - olyanokban is, akik meg akarják lopni őket.

A kereszténység nem szabadít meg a dühtől. A kereszténység gyakran éppen hogy élteti a düh lángjait.

Amint az alapvető emberi igények - úgy mint étel, menedék, egészségügyi ellátás, oktatás és társadalmi igazságosság - ki vannak elégítve, az embereknek nincs többé szükségük vallásra.

Nincs több okod azt hinni, hogy a te hited igaz, mint bármelyik másik hívőnek. Természetesen tudsz idézni fejezeteket és verseket, mint ahogy azok is tudnak, akik másképp értelmezik a hitbéli dolgokat. Ilyen a fejezetek és a versek természete: alá lehet támasztani velük szinte bármilyen értelmezést, amivel az ember előhozakodik.

A hívők habozás nélkül Istennek tulajdonítanak minden jó dolgot, ami a világon történik, és amikor valami rosszul alakul, azt mondják, hogy "Isten útjai kifürkészhetetlenek.". Ha Isten útjai ennyire rejtélyesek, és képtelenek vagyunk megérteni, hogy miért küld cunamikat, aszályt és gyermekrákot, akkor miből gondoljuk, hogy képesek vagyunk megérteni, hogy mi a célja a gyönyörű naplementékkel, az aranyos kisállatokkal vagy azzal, ha sikeresen megtaláltuk az eltűnt mogyoróvajat?

A hívők azt mondják, hogy tudják az igazságot - a legnagyobb igazságot, mindent az Univerzum természetéről, minden létező dolog forrásáról - egyszerűen csak abból, hogy ültek és a szívükre hallgattak... és közben arrogánsnak tartják az ateistákat. De ez a hozzáállás nem csak az ateistákkal szemben arrogáns. Arrogáns azokkal az emberekkel szemben is, akik ugyanolyan csendben ülnek, ugyanolyan őszintén hallgatnak a saját szívükre, és teljesen ellenkező következtetésekre jutnak Istenről, a lélekről és az Univerzumról.