Az állatok nagy, jogfosztott, néma többség, amely csak a mi segítségünkkel maradhat fenn.

Sokat megtanultam a virágokkal kapcsolatban. Éppen olyanok, mint az emberek. Ha sokat rakok együvé, egymás idegeire mennek és elfonnyadnak. Ha bizonyos fajtákat összekevernek, valami utálatos osztályöntudat fejlődik ki bennük!

Sokan azt mondják, ha az ember megöregszik, nem hisz semmiben, nem lepődik meg semmitől, és ezért fogékonyabb új gondolatokra. Butaság! A legtöbb öreg ember, akit ismerek, elzárta az agyát serdülő korában, mint valami szürke, pikkelyes osztriga.

Azt mondják, hogy ha az ember megöregszik, mint én, lelassul a teste. Én ezt nem hiszem. Szerintem ez tévedés. Van egy elméletem, hogy nem mi lassulunk le, hanem az élet lassul le számunkra. Érti? Minden úgy elbágyad, és annyival több dolgot lehet észrevenni, ha a dolgok lassan mozognak. Mi mindent lát az ember! Micsoda különleges dolgok történnek az ember körül, amiket azelőtt nem is sejtett. Igazán élvezetes kaland, nagyon élvezetes!

Van egy elméletem, tudja, hogy néha szép dolgok beleszeretnek önmagukba, mint Narcissus. Ha ez megtörténik, nem kell nekik táplálék sem az élethez, annyira elfoglalja őket a saját szépségük, hogy csak annak élnek, önmagukból táplálkoznak. Minél szebbek lesznek, annál erősebbé válnak, körforgásban élnek.

Mintha egy nagy előadás látványos díszlete volna az őserdő, a színdarab egyetlen mondanivalója pedig, hogy milyen törpe és jelentéktelen valójában az ember, és milyen bonyolult és gyönyörű a világ, amelyben él.

A világ különleges és bonyolult, akárcsak a pók hálója. Ha megérinted egy fonalát, remegése végigfut az összes többi szálon. Mi nemcsak megérintjük a hálót, hanem bele is szakítunk.